Tünetmentes lett a HIV-fertőzött brit férfi: ő a második

Forrás: Dreamstime -
tünetmentes HIV-fertőzés brit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy brit férfi lett a második HIV-fertőzött, aki tünetmentessé vált: ez igazi áttörésnek számít.

Igazi áttörést értek el, ugyanis egy brit HIV-fertőzött férfi szervezetéből sikerült kiirtani a vírust, ezzel ő lett a világon a második, aki teljesen tünetmentes lett. Az első ilyen bravúrt 10 éve érték el, ez a második eset pedig azt mutatja, hogy az első nem volt véletlen.

Tünetmentes lett a brit férfi Forrás: Dreamstime

A neve elhallgatását kérő férfi ritka genetikai mutációt hordozó alanyoktól kapott őssejt-transzplantációt: a CCR5-delta 32 néven ismert genetikai elváltozás ellenállóvá teszi őket a HIV-vírussal szemben. A férfi már a gyógyszerek szedését is abbahagyta 18 hónapja, de így sem lehet kimutatni szervezetében a HIV-et.

A tanulmány vezető szerzője, Ravindra Gupta szerint ez az eset azt bizonyítja, hogy az első tünetmentessé vált HIV-fertőzött, a berlini páciens kezelésének sikere sem véletlen. És ugyan ez a megoldás nem lehet minden betegnél sikeres, mindenképpen előremutató új stratégiák kidolgozásában – írja az Index.

Betegségekre utalhat a lehelethttp://www.life.hu/drlife/20190305-betegsegekre-utalhat-a-lehelet.htmlA lehelet egyesek szerint sok betegségre utalhat: a megelőzés fontos lépése lehet a vizsgálata. Dr. Life--Nem gyűlt össze elég pénz: Tóth Róbertet még nem tudják kezelni Amerikábanhttp://www.life.hu/drlife/20190304-nem-gyult-ossze-eleg-penz-toth-robertet-meg-nem-tudjak-kezelni-amerikaban.htmlHarmincezer dollár, azaz több mint 8 millió forint gyűlt össze egy hét alatt Tóth Róbert rákbeteg kajakos amerikai gyógyítására, ám a kezelést mégsem tudják megkezdeni. Bár a gyógyszert ingyen kapja a programnak köszönhetően, a kórházi kezelést előre kell kifizetni. Erre egyelőre nem elég ez az összeg. Dr. Life--Will Smith apósa ejtőernyőzés közben kapott szívrohamothttp://www.life.hu/drlife/20190304-will-smith-aposa-ejtoernyozes-kozben-kapott-szivrohamot.htmlEnyhe szívrohamot kapott Will Smith apósa, amikor a színésszel ejtőernyős ugrást hajtott végre. Dr. Life--Kulcsár Edina beteg lett, napokra eltűnt az Instagramrólhttp://www.life.hu/drlife/20190304-kulcsar-edina-beteg-lett-napokra-eltunt-az-instagramrol.htmlPapír zsebkendővel és orrspray-vel körülvéve fekszik Kulcsár Edina Instagram-oldalára feltöltött legújabb fotóján. Napokra eltűnt a közösségi oldalról, ezzel adott most magyarázatot. Dr. Life--Tiffany Wedekind nyolcszor gyorsabban öregszik, mint az egészséges emberekhttp://www.life.hu/drlife/20190303-tiffany-wedekind-nyolcszor-gyorsabban-oregszik-mint-az-egeszseges-emberek.htmlTiffany Wedekind megpróbálja élete minden percét kiélvezni, hiszen neki kevesebb adatott: nyolcszor gyorsabban öregszik, mint a hétköznapi emberek. Dr. Life--Myra Ali, a pillangóbőrű nő folyamatos fájdalomban élhttp://www.life.hu/drlife/20190303-myra-ali-a-pillangoboru-no-folyamatos-fajdalomban-el.htmlA pillangóbőrű Myra Ali élete csupa küzdelem: folyamatos a fájdalma, és állandóan operálják a könnyen szakadó bőre miatt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.