Mága Zoltán egymillió forintot ajánlott fel a kis Zente kezelésére

betegség kisfiú Mága Zoltán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pillanatokon belül szinte mindenkihez eljutott a Facebookon a kis Zente története. A fiúcska egy nagyon súlyos betegségben, gerincvelői izomsorvadásban – SMA I-ben – szenved. Kezelésére csak a világ legdrágább gyógyszere alkalmas, ennek ára átszámítva 700 millió forint. 

Az Internet népe összefogott és több csoport is alakult azért, hogy összegyüljön a pénz Zente kezelésére. Erre mihamarabb szükség is van, ugyanis már csak fél évig lehet elvégezni nála a különleges eljárást.

Mága Zoltán hegedűművész is a jó ügy mellé állt, és posztban kéri a 100 leggazdagabb magyart, segítsenek a kisfiún, ahogy ő is teszi. Mága egymillió forintot utalt át a kisfiú családja számlájára.

"Hiszem, hogy közös összefogással néhány nap alatt össze tudjuk szedni Zente amerikai gyógykezeléséhez szükséges 700 millió forintot, mert csak fél éve maradt a kisfiúnak, hogy a speciális kezelést megkaphassa. Zente életének megmentéséhez az első egymillió forintot Én adom. Gyors segítségként magánadományomként ennyivel járulok hozzá, hogy legyőzze a betegségét. Mindemellett a most zajló 100 templomi jótékonysági koncertsorozatom több eseményén külön gyűjtést fogok szervezni, és arra kérni az embereket, hogy bár a világ jelenleg legdrágább gyógyszerére van szükség egy kis emberke életnek a megmentéséhez, de ez ne legyen akadály, mert az élet a legdrágább kincs, és egy élet elvesztését a világ összes pénzével sem lehet pótolni" - írja többek között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.