Szokol Péter színművészt egy fővárosi akupunktúrás központban kezelték vállfájdalmai miatt, de a fertőző tűknek köszönhetően majdnem meghalt.

Az első kezelés során már rossz tapasztalatai voltak, mégis vállalkozott a második alkalomra, ami után belázasodott, a karja pedig a duplájára dagadt. A történtek után rögtön felkeresett egy orvost, aki megállapította, hogy az orbánc nevű fertőző bőrgyulladásban szenved. A vérmérgezésnek köszönhetően szinte leállt a veseműködése, és ahogy az orvos fogalmaz, szerencsés, hogy egyáltalán életben maradt. -írja a Blikk.

Az 59 éves színésznél az is felmerült, hogy amputálni kell a karját.

„Sokáig úgy volt, hogy le kell amputálni a karomat. Mondták, hogyha az ízületi tokot átvágja ez a genny, akkor tuti, hogy amputáció."

-mondta a színész.

Forrás: Dreamstime

"Átvittek a sebészetre és pár órán belül egy életmentő műtétet kellett csinálni, majdnem meghaltam. Vérmérgezést kaptam és veseelégtelenséget. Azt mondták a műtét után, hogy annyi genny volt a vállüregemben, hogy ők még ilyet nem láttak...a kaszás ott lebegett felettem" – fogalmazott Péter.

A történtek óta a színész felesége naponta kétszer kötözi át férje sebeit, ami több mint két órát vesz igénybe. A fent említett akupunktúrás központ egyébként a történtek óta is zavartalanul működik. A teljes riportot IDE kattintva nézhetitek meg.