A spirituális tanítót milliók követik: már két rajongója végzett magával

Forrás: Shutterstock -
halál tanítás öngyilkosság spiritualitás spirituális
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 35 éves spirituális tanító, Teal Swan félmillió YouTube-követővel rendelkezik, zárt Facebook csoportjában pedig 27 ezren vannak.

Az amerikai tanítónak naponta több tucat ember mondja el öngyilkossággal kapcsolatos gondolatait. Teal Swan rendszeresen beszél a halálról is, ami tanításai szerint pusztán átjáró a lét egy másik dimenziójába. A 35 éves nő arra biztatja követőit, hogy képzeljék el saját halálukat, és oldják fel ezzel kapcsolatos félelmeiket. -írja a nuus.

Forrás: Shutterstock

Az öngyilkosságról úgy fogalmazott, hogy az voltaképpen egy reset gomb, amit bármikor benyomhatunk, ha épp nem tudunk megküzdeni azzal, amiben vagyunk.

Teal Swan úgy véli, hogy pont azokat segíti videóival és tanácsaival, akik mélyponton vannak, de erről nem mindenki vélekedik így. A BBC kisfilmjében az egyik gyászoló anya is megszólal, akinek kamaszlánya óriási Teal Swan-rajongó volt. Az öngyilkossági terveiről a 27 ezer fős zárt Facebook-csoportban is írt, mielőtt véget vetett életének.

Forrás: Shutterstock

"Azt mondani valakiről, aki emberek százezreinek segít, hogy az öngyilkosságot propagálja... nos, ez egyszerűen döbbbenetes és feldolgozhatatlan"

– mondta a spirituális tanító.

Swan egy közleményt is kiadott, amiben azt hangsúlyozza, hogy az öngyilkosság nem megoldás, és aki ilyesfajta gondolatokkal küzd, az mielőbb kérjen szakmai segítséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.