Koronavírus - "A legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsük az orvos beteg-találkozásokat"

Forrás: Shutterstock -
egészségügy orvos idős Emmi koronavírus beteg ápoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az új típusú koronavírus az idősekre, a legyengült immunrendszerűekre és a krónikus betegségben szenvedőkre a legveszélyesebb. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani az egészségügyi dolgozók élet- és egészségvédelmére, különös tekintettel az idősebb kollégákra. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra utasította valamennyi ellátó intézmény vezetőjét, hogy hétfőtől úgy szervezzék át az egészségügyi tevékenységüket, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak.

A jelenlegi fertőzésveszélyes helyzetben a legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsük az orvos beteg-találkozásokat. Ezt a célt szolgálják a napokban meghozott intézkedések is:

  • a közgyógyellátásra való jogosultság a veszélyhelyzet időtartama alatt, majd annak megszűntét követő 90 napig fennmarad; a keresőképtelenségről szóló igazolásokat sem kell 2 hetenként kiállítani
  • március 13-ától bárki kiválthatja hozzátartozója, ismerőse gyógyszereit, mert Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter rendeletben egyszerűsítette az e-recept kiváltásának feltételeit
  • a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereit elektronikus vényen lehet rendelni
  • az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok is érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig.
"A 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel" Forrás: Shutterstock

Azt kérjük, hogy minden idős ember a saját érdekében minimalizálja a személyes találkozásokat.

Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott ki arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket, és csak a tartós egészségkárosodást elkerülő műtéteket végezzék el. Az EMMI kérte az intézmények vezetőit, hogy erről haladéktalanul tájékoztassák a betegeket.

Forrás: EMMI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.