Egy 22 éves koronavírus-fertőzött lány, Bjonda Haliti a Twitteren részletezte állapota egyes állomásait az első tünetektől kezdve. Így kezdi:  "22 éves vagyok és Covid-19 pozitív". Beszámolt arról is, hogy az  első tünetei után négy nappal már koronavírus-tesztet akart csináltatni, de csak a betegsége 10. napján, amikor már szinte nem is volt tünete, tudta meg, hogy elkapta a fertőzést. 

 A lány arról is ír, hogy fontosnak tartja nyomatékosítani, a koronavírust a fiatalok is elkaphatják, így felelőségteljesebben álljanak a világjárványhoz. Beszámolójából, amelyet a BoredPanda nyomán a szeretlekmagyarország idéz az is kiderül, hogy az első napokon érezte a legrosszabbul magát, de mindvégig nem lett vészes az állapota. 

"Enyhe száraz köhögéssel kezdődött, és egy kis torokfájással. Nagyon fáradt voltam este" - írja és hozzáteszi, később erős fejfájás, hidegrázás  és láz gyötörte. A második napon a szemei fájtak, arra gondolt, migrénje van, a harmadik napon az energiaszintje megcsappant, alig volt ereje kimászni az ágyból.

Illusztráció.Forrás: Thinkstock

"Ezen a ponton a tünetek: száraz köhögés, fejfájás, láz, hidegrázás, némi hányinger. Úgy döntöttem, hogy elmegyek az orvoshoz, ahol kiderült, hogy nem vagyok influenzás. Az orvos azt mondta, hogy összeszedhettem valamilyen fertőzést, ezért antibiotikumot írt fel. Javasolta, hogy igyak sok folyadékot, szedjek vitaminokat és probiotikumot. Este tovább emelkedett a lázam" - írja a lány, akinél a 4. napra elmúlt a láz, ekkor azonban légszomj jelentkezett. 

"Ekkor már szerettem volna, hogy teszteljenek koronavírusra, de ez nem olyan egyszerű. Szóval egyelőre folytattam az önkéntes karantént és rengeteg folyadékot ittam" - számol be, majd újra orvoshoz ment, és csak 5-6 nap múlva kapott eredményt, amely megerősítette, hogy pozitív, akkor azonban már jobban érezte magát, és az ereje is kezdett visszatérni. 

Bjonda Haliti úgy összegzi tapasztalatait, hogy az első három nap volt a legkeményebb, de összességében volt már megfázása, ami ennél durvább volt. Hozzátette, nem dohányzik és egészségi problémái sincsenek és semmilyen gyógyszert nem kapott, miután kiderült, hogy koronavírus-fertőzött.