A koronavírus-járvány miatt nem sportolhat a két agyműtéten átesett Törőcsik András

agyműtét aggodalom koronavírus-járvány lábadozás koronavírus Törőcsik András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A focilegendát évek óta Budakeszin, a Honvéd Rehabilitációs Intézetben ápolják, a koronavírus-járvány miatt azonban már edzőjét sem engedik be hozzá.

A két agyműtéten átesett Törőcsik András mindent megtesz, hogy meggyógyuljon. Mindezt nem egyedül teszi, célja elérésében hatalmas segítséget nyújt neki barátja, Pintér István is, akivel rendszeresen edz.

Hála a testmozgásnak, Törőcsik napról napra jobb állapotba került, csakhogy a járványveszély miatt már a masszőrként is dolgozó Pintért sem engedik be hozzá.

A focilegenda most kénytelen szüneteltetni edzéseit. Forrás: Blikk

"Vesztegzár van érvényben, ez kellemetlen helyzet, engem sem engednek be hozzá. Több mint két éve dolgozunk folyamatosan, András mindig becsülettel elvégzi a kijelölt feladatokat, most viszont erre nincs lehetőség, nem mozog, csak fekszik az ágyában.

Aggódom érte, attól tartok, hogy visszaesik az állapota"

– kezdte Pintér a Blikknek, majd hozzátette, reméli minél előbb véget ér ez a mindenki számára nehéz időszak.

A napilap megkereste a focilegenda nővérét, Törőcsik Évát is, aki megnyugtató hírekkel szolgált.

"Jól érzi magát, hála égnek, rendben vannak a leletei.

Az étvágyával nincs gond, jól eszik, viszont az tény, hogy sokkal kevesebbet mozog, mint eddig. Rendszeresen tartom a doktornővel a kapcsolatot, mindig részletesen tájékoztat András állapotáról, aki nagyon jó kezekben van."

Törőcsik András egyre jobb formában van. Forrás: Fuszek Gábor/Blikk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.