Személyes konzultáció nélkül is megvizsgáltathatják bőrüket a betegek a Semmelweis Egyetem applikációján

Forrás: Dreamstime -
konzultáció applikáció vizsgálat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megkezdte a páciensek ingyenes teledermatológiai ellátását a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikája, a páciensek a „MedInnoScan" nevű applikáción keresztül, személyes konzultáció nélkül kérhetnek segítséget a szakorvosoktól.

A MedInnoScan alkalmazás használatával a jelenlegi járványban gyorsan és biztonságosan lehet diagnosztizálni az esetleges bőrbetegségeket, hiszen nem kell személyesen találkoznia a páciensnek és az orvosnak, illetve a páciensnek egy váróteremben többedmagával üldögélnie" - mondta prof. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Hozzátette, hogy

az egészségügyben a digitális alkalmazásokra egyre nagyobb az igény, ezért az egyetem nagy súlyt helyez az ilyenfajta innovációkra a járványtól függetlenül is."

Az alkalmazás segítségével a páciensek bőrtünetükről készíthetnek egy képet, melyet szöveges megjegyzéssel kiegészítve, TAJ-számuk megadását követően továbbíthatnak a klinika szakorvosai felé. A diagnózist – szakorvosok terheltségétől függően – néhány órán, de legkésőbb három napon belül emailben megkapják.

A MedInnoScan applikációnak köszönhetően csak a feltétlen személyes jelenlétet igénylő esetekben kell megjelenniük a betegeknek a bőrgyógyászati rendelésen

– ezzel is minimalizálható a Covid-19 vírusfertőzés és ‑terjesztés kockázatát.

Az applikáció kutatásra szóló, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet által kiadott engedéllyel rendelkezett, és ennek megfelelően a megfelelő adatvédelmi intézkedések, mint például titkosítás, már eleve bele voltak építve.

Így a teledermatológiai applikáció a betegek számára nem csak gyors és kényelmes, hanem a hatályos adatvédelmi követelményeknek is maradéktalanul megfelel.

Prof. dr. Sárdy Miklós, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója a MedInnoScan ellátásba integrálásával kapcsolatban elmondta, büszke arra, hogy ezzel a fejlesztéssel hozzájárulnak a nemzeti és globális harchoz a járvány megfékezése érdekében.

A vizsgálat már nem így személyesen, hanem applikáción keresztül történik - Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

Mint mondta, a Semmelweis Bőrgyógyászati Strukturált Távleletező Rendszeren keresztül – a MedInnoScan segítségével –

az elmúlt pár napban már 222 páciens vette igénybe ezt a szolgáltatásukat.

A MedInnoScan Kft. egy magyar, orvosi diagnosztikai mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozó startup cég. Vezetője, a Harvard Egyetemen végzett Szoldán Péter, aki 2012 óta foglalkozik mesterséges intelligenciák fejlesztésével. A Semmelweis Egyetemmel együttműködésben folytatott projektek között szerepel CT felvételekről tüdőrák diagnózis, MR felvételeken térd porc geometria meghatározás, és krónikus sebek klasszifikációja fényképek alapján készített 3D modellek alapján.

Ez utóbbi, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által finanszírozott projekthez használták azt a fényképkészítő és -feltöltő alkalmazást, melynek gyors átalakítása tette lehetővé, hogy két héttel az ötlet megszületése után a teledermatológiai rendszer felálljon.

A teledermatológiai rendelés elindításának ötlete dr. Bánvölgyi Andrástól, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának szakorvosától származik.

Az elismert bőrgyógyász már egy éve részt vesz az említett krónikus sebekkel kapcsolatos kutatásban, nagy gyakorlatot szerzett az applikáció használatával kapcsolatban.

A projekt gyors indulásához és sikeres működéséhez jelentős segítséget nyújtott az NVIDIA és az Amazon Web Services, akik virtuális szervereket bocsájtottak ingyenesen a projekt csapat rendelkezésre. Az „AWS Activate" és az „NVIDIA Inception" programok együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy ezt a rendszert ilyen gyorsan üzembe lehetett helyezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.