Véradásra a koronavírus-járvány idején is szükség van: szigorúbb feltételekkel

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
véradás koronavírus kijárási korlátozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Véradásra ebben a nehéz helyzetben is szükség van, bár erre most még kevesebb embernek lesz lehetősége, hiszen a feltételei szigorúbbak lettek. Ami több új véradót eredményezhet az nem más, mint a kijárási korlátozás. Ebben ugyanis az áll, hogy csak nyomós érv mellett lehet az utcán tartózkodni, a hozzánk legközelebb eső véradó hely felkeresése pedig ennek minősül. 

Jöjjenek az emberek vért adni, járvány idején is folyamatosak a műtétek, a betegeknek most is szükségük van vérkészítményekre - mondta Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója a facebookon csütörtökön közzétett kormányzati videóban, írja az MTI.

A szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, szigorúbbak a véradás feltételi: nem adhat vért, aki 30 napon belül külföldön járt, aki az elmúlt időszakban beteg volt, koronavírusos beteggel, fertőzöttel találkozott.

Matusovits Andrea hozzátette: a koronavírus cseppfertőzéssel terjed, véradással nem.


Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott is a véradás fontosságát hangsúlyozta. Magyarországon több mint negyedmillió önkéntes véradó él. Koronavírus-járvány idején mindenkitől azt kérik, hogy maradjanak otthon, de a véradás olyan alapos ok, amellyel a lakhely elhagyható. A vérellátó szolgálat honlapján az ovsz.hu-n mindenki megtalálhatja a lakóhelyéhez legközelebbi véradó helyet - ismertette a miniszterelnöki megbízott.

Ments meg emberéleteket és közben levegőzz egy keveset Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy István agrárminiszter, rendszeres véradó, a kormányzati videóban arról beszélt: nehéz időkben még fontosabb segítség. Embertársaink nem válogathatják meg, hogy mikor kell a gyógyulásukhoz valamilyen vérkészítmény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.