Így vihetjük a legkönnyebben haza a koronavírust

Forrás: Shutterstock -
járvány otthon koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos a koronavírust sokféleképpen hazavihetjük az otthonunkba, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Ezekre a dolgokra érdemes odafigyelni, hogy elkerüljük a bajt.

Maszk és kesztyű
Ugyan ezekkel a tárgyakkal éppen a vírus ellen védekezünk, de pont ezért megtapadhat rajta! Ha hazaérünk, dobjuk ki vagy azonnal mossuk ki őket!

Kutya
Az állatok ugyan nem kaphatják el a koronavírust, de megtapadhat rajtuk, és átkerülhet az emberre. Sétáltatás közben akár a levegőben, akár másik emerről könnyen rájuk kerülhet.

A koronavírus könnyen a lakásunkba juthat. Forrás: Shutterstock

Szemüveg
Aki szemüveges, az mindig magánál hordja ezt a tárgyat. Előfordulhat, hogy ha valaki eltüsszenti magát, a vírusrészecskék megtapadnak a szemüvegen, vagy akár ha letesszük az asztalra, úgy is rákerülhetnek.

Készpénz
A pénzhez rengeteg ember hozzáér, így különösebben nem is kell magyarázni, miért lehet veszélyes, hiszen nem tudhatjuk, hogy előtte kik tapogatták össze.

Mobiltelefon
Ez az eszköz mindig nálunk van, és rengetegszer megfogjuk, akár utazás, vásárlás közben is. Így pedig ez az egyik legnagyobb veszélyforrás, érdemes gyakran fertőtleníteni – írta a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.