Műteni kellett a TV2 sztárját: rettenetes látvány fogadta, mikor levette kezéről a kötést

műtét Kandász Andrea hüvelykujj kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kandász Andrea még tavaly december 23-án szúrta meg véletlenül a körömágyát egy halcsonttal. Pár napig otthon kezelte, de nemrég kiderült, hogy kórházi segítségre szorult, meg is kellett műteni.

Egy ártatlan kis balesetnek indult Kandász Andrea sérülése karácsony előtt, december 23-án, amikor egy halcsonttal felsértettea a körömágyát. Akkor bekötözte a sebet és hagyta magától gyógyulni. Néhány nap múlva egy rossz mozdulat következtében felszakította a sebet, ami feldagadt és lüktetni kezdett, akkor fordult orvoshoz.

"Az volt az első kérdése, hogy kaptam-e már tetanuszt. Az Ázsia Expressz miatt igen, így lefertőtlenítették, majd kaptam egy párakötést. Csináltak röntgent, de szerencsére nem volt csonthártyagyulladás, amitől nagyon féltem. Azt mondták, hogy ha nincs semmi gond, akkor két nap múlva ragtapaszra cseréljem a kötést, és az azt követő napokban menjek vissza kontrollra" - mesélte a Ripostnak Andi.

Mikor hazament és levette a kötést, döbbenetes látvány fogadta.

"Rettenetes látvány fogadott, vadhús nőtt az ujjamra. Gyakorlatilag vadhús nőtt a sérülés helyére. Fájt és lüktetett. Azonnal visszarohantam a kórházba, tudtam, hogy ez már nem játék. A doktornő a műtét mellett döntött. Hálás vagyok érte, ugyanis kiderült, hogy tíz milliméter mélyen elhalt a sejtállomány"

- nyilatkozta a tévés, akinek 20 percig műtötték az ujját.

Andi a történetét Instagram oldalán is megosztotta a rajongóival.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.