Erre kell figyelned, ha megkaptad a koronavírus elleni védőoltást: 4 dolog, ami tilos

Forrás: Shutterstock -
gyógyszer COVID-19 covid alkohol oltakozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai járványügyi hatóság szakértői elmondták, mire figyeljünk, miután megkapjuk a védőoltást. 

Ma Magyarországon közel két és fél millió ember mondhatja el magáról, hogy megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Csokorba szedtük, mit érdemes elkerülni az oltást megelőző, illetve az azt követő napokban.

Gyógyszerek

Oltás előtt nem szabad ibuprofent, acetaminofent és aszpirint szedni, mert ezek csökkenthetik az immunrendszer reakcióját. Ha már jelentkeztek a vakcina mellékhatásai, bevehető egy szem gyulladáscsökkentő vagy lázcsillapító készítmény.

Alkohol

A vakcina és az alkohol az eddigi vizsgálatok alapján veszélytelen, azonban ha egy mód van rá, a beadás után néhány napig kerüljük az alkoholos italok fogyasztását. Részesítsük előnyben helyette a vízet, ami elősegíti az immunválaszt és hőemelkedés esetén segít pótolni a szervezet folyadékveszteségét.

Forrás: Shutterstock

Más védőoltás

Az influenza elleni vakcina beadását ne kérjük a COVID-oltásokkal egyidejűleg, várjunk vele 14 napot, utána már biztonságos.

Kíméljük magunkat

Az oltás után nem szabad túl erőltetni magunkat, de ha nem tapasztalunk mellékhatást, nyugodtan sportolhatunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.