Hamarosan a házikedvencek számára is elérhetővé válik a SARS CoV-2 elleni védőoltás, amit kifejezetten állatok számára fejlesztett ki egy orosz vakcinagyártó cég. Dr. Rusvai Miklós elárulta, hogy ezt a vakcinát elsősorban az állattartó telepek ellátására hozták létre.

Legyártották az első 17 ezer adagot a Carnivac-Cov elnevezésű koronavírus elleni vakcinából, amelyet állatok számára fejlesztett ki egy orosz vakcinagyártó cég. 

A védőoltással kapcsolatban Dr. Rusvai Miklós állatorvos elmondta, hogy az oroszok által kifejlesztett, állatok számára adható koronavírus elleni inaktivált vakcinát elsősorban az állattartó telepek ellátására hozták létre.

"Az oroszok által előállított vakcinát elsősorban a nyércek, rókák, vagyis a prémes állatok immunizálására hozták létre, ugyanis a kutyák és a macskák csak igen ritka esetben betegszenek meg az emberi koronavírustól. A nyérceknél bizonyított, hogy képesek elkapni a SARS Co-V 2 vírust, s ráadásul a szervezetükben mutálódott vírussal embert is képesek tovább fertőzni" - nyilatkozta a Borsnak a virológus.

Rusvai Miklós virológusfotó: Talán Csaba

A szakember továbbá azt is elmondta, hogy a házi kedvenceknek nem szükséges beadni ezt a védőoltást.

"Abban az esetben, ha idehaza is elérhető lesz, természetesen beadható háziállatoknak is, ám én nem tartom szükségesnek.Elsősorban a nyérccel rokonságban álló vadászgörényeknek ajánlom, illetve idősebb vagy beteg kutyának, macskának, akikre veszélyesebb lehet egy esetleges koronavírus-fertőzés lefolyása" - magyarázta Rusvai.