Súlyos állapotban került lélegeztetőgépre a 18 hónapos koronavírusos gyerek

Forrás: Shutterstock -
betegség lélegeztetőgép koronavírus gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mindössze 18 hónapos gyerek egyik napról a másikra lett rosszul. Orvosai először bakteriális fertőzésre gyanakodtak, ám kiderült, hogy a koronavírus okozza a súlyos tüneteket.

Rémálommá vált az angol szülők élete, akiknek a 18 hónapos fiúk hirtelen nagyon rosszul lett. Mivel nem a koronavírusra jellemző tüneteket produkált, orvosai először bakteriális fertőzésnek hitték. A kis Logannaek magas láza volt, a bőre elszíneződött, folyamatosan sírt, mintha fájdalma lennének. Kiütések jelentek meg a testén, a lábai pedig borzasztó hideggé váltak.
Csak egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy koronavírusos.

„Én és a párom, Nathan halálra rémültünk. Ahogy ott ülsz, és figyeled őt, teljesen tehetetlennek érzed magad. Mindketten voltunk covidosok, de bárcsak inkább újra elkaptuk volna helyette. Láttam már, milyen az, amikor valakinek görcsei vannak, és rémisztő, hát még ha az ember a saját gyerekén tapasztalja. Nagyon félelmetes volt, de hálásak vagyunk az ápolóknak és az orvosoknak, akik sokat segítettek" – mesélte az édesanya a Mirrornek.

A kisfiút egy nap után haza engedték a kórházból, csakhogy otthon újra rosszul lett, rohamai voltak és a láza felment 39,6 fokra. Újra kórházba került, ahol lélegeztetőgépre kötötték, az orvosok nem sok esélyt láttak arra, hogy túléli.
Ám szerencsére Logan állapota javulni kezdett. Már otthon lábadozik, de szigorú megfigyelés alatt tartják.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.