Egy magyar felfedezés szívbetegek millióinak életét változtathatja meg

Forrás: Shutterstock -
gyógyszer szívbetegség Debreceni Egyetem szívbetegek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Debreceni Egyetem (DE) IRONHEART-kutatócsoportja új molekulát fedezett fel, amelyből gyógyszer készülhet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére - adta hírül az intézmény a honlapján kedden.

Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedés vezető haláloknak számít, és az életminőség romlásában is az egyik legfontosabb rizikófaktor. Éppen ezért az IRONHEART-program célja elsősorban az új megelőzési és kezelési lehetőségek feltárása volt - írták.

A közlemény szerint a kutatóhálózat a Debreceni Egyetemen alakította ki az ér- és szívbetegségek egyik nemzetközi központját. A program komplexitására utal, hogy a koraszülöttek érbetegségeitől kiindulva lefedi az idős, nagyon súlyos beteg emberek gondjait is.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A négy évig tartó IRONHEART-program egyik legfontosabb eredménye, hogy a szakemberek egy új molekulát (BGP-15) találtak, amelyből a jövőben gyógyszer készülhet. Már zajlanak a klinikai vizsgálatok, az eredmények pedig meggyőzőek - tette hozzá a professzor.

Csanádi Zoltán egyetemi tanár, az aritmia alprogram vezetője kiemelte: a gyógyszermolekula már klinikai humánvizsgálatok alapján is biztonságosnak mutatkozik kardiális aritmiák kezelésében, és reményeik szerint hamarosan vizsgálhatják a szívelégtelenség relaxációs zavarral járó formájában.

A kutatócsoport emellett kiemelkedő eredményeket ért el az életminőség javításában a krónikus vesebetegeknél, a stroke-os betegeknél, illetve a Covid-19 okozta krónikus kardiovaszkuláris szövődmények esetében.

Az onkológia is az IRONHEART-program egyik alprogramja volt. Az emberi daganatok érrendszere agresszív módon segíti a növekedést, az áttétek kialakulását. A kutatók ennek kapcsán a daganatot tápláló erek elpusztítását, az érfejlődés gátlását is vizsgálták. A négyéves programban modern laboratóriumi eljárásokat, módszereket is kidolgoztak, amelyek a mindennapi rutindiagnosztika részévé válhatnak - olvasható a közleményben.

Az IRONHEART-konzorciumot 11 kutatócsoport alkotta, két akadémikus, kilenc MTA doktora irányította az alprogramokat. A projektben több mint 130 szakember dolgozott, és mintegy 100 nemzetközi, magas színvonalú tudományos dolgozat született.

A program 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással valósult meg.

Forrás: MTI

Nemrég a rákkutatásban értek el a magyarok áttörést: az eredmények új utakat nyithatnak meg a gyógyszerfejlesztésben is.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.