Ha nem akarsz kockáztatni, ne így szerezd meg a koronavírus elleni védettséget!

Forrás: Shutterstock -
vakcina oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amióta a koronavírus velünk él, vita tárgyát képezi az oltás kérdése is. Sokan alig várták, hogy vakcinához jussanak, másokat a mai napig nem lehet meggyőzi az oltás fontosságáról. Most pedig olyan tévhit terjed, ami szerint a fertőzéssel megszerzett védettség hatékonyabb, mint a vakcina általi. A szakemberek ezt természetesen cáfolják. 

A fertőzések számának emelkedését nézve a negyedik hullám kapujában állunk, amiben a delta-variáns - a tüneteiről ITT olvashatsz - betegíti meg az embereket. Tény, a fertőzést bárki elkaphatja, de a szakemberek szerint akik mindkét oltásukat felvették, könnyebb lefolyásra számíthatnak, a halálozások száma pedig jelentősen csökken a körükben.

Az orvosok és kutatók tehát azt állítják, ha biztosan nem akarunk meghalni, akkor ne a megfertőződést válasszuk, hanem vegyük fel az oltásokat, amelyek nagy biztonságot nyújtanak a delta-variáns ellen is.

Forrás: Shutterstock

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.