Leukémiát állapítottak meg Greg LeMond háromszoros Tour de France-győztes korábbi kerékpárosnál.

"Szerencsére ez egy gyógyítható ráktípus, egyben a leukémia olyan fajtája, amely nem életveszélyes vagy legyengítő" - jelentette be hétfőn a kétszeres világbajnok, 60 esztendős amerikai sportember. LeMond elárulta, az elmúlt időszakban fáradékonyságot tapasztalt: ez vezette arra, hogy kivizsgáltassa magát.

"Soha senki nem akarja hallani a rák szót, nekem azonban nagy megkönnyebbülés, hogy végre tudom, miért vagyok rosszul" - fogalmazott.

Leukémiával kezelik az ismert sportolótForrás: Shutterstock

 Kiemelte, hogy a héten megkezdik az orvosok által kijelölt kezeléseket. Hozzáfűzte: reménykedett benne, hogy a júliusi francia körversenyt személyesen tekintheti meg, ám végül barátai körében fogja követni a viadalt, amelyet 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyert meg. Ugyanakkor bizakodását fejezte ki, hogy jövőre elutazhat a Tourra, mivel elmondása szerint a "hosszú távú prognózis kedvező".

LeMond hivatalosan az egyetlen amerikai kerékpáros, aki Tour-győztesnek mondhatja magát, mivel a francia körversenyt megnyerő mindkét honfitársát, Lance Armstrongot és Floyd Landist megfosztották címétől doppingesetei miatt.