Így gyógyul Bodrogi Gyula: elmondta, hogy érzi most magát

Forrás: MTVA -
Merkely Béla Bodrogi Gyula kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május végén mentő vitte Bodrogi Gyulát kórházba: a színész intenzív osztályra került. Súlyos légszomjjal küzdött, a felesége Merkely Bélát hívta fel, aki szó szerint megmentette az életét. Bodrogi azóta gyógyul, már egy ideje otthon van, és most azt is elárulta, hogy érzi magát. 

"Már bot nélkül járok, de ha mellettem van, biztonságérzetet nyújt nekem. Egyre jobban érzem magam! Most is éppen hajdúszoboszlói Silver Hotelben vagyok csütörtökig, ahol masszázst és kezelést kapok. Rengeteget pihenek még a nyáron" - mondta el a BorsnakBodrogi.

Forrás: MTVA

"Egy színész számára a közönsége a legfontosabb, nagyon hálás vagyok a rengeteg érdeklődő és féltő telefonért. Szeretném elmondani, hogy nagyon jól érzem magam és napról napra javul az állapotom. A nyarat még pihenéssel töltöm, hogy a következő évadban újult erővel térhessek vissza a színpadra. Nem vagyok az a típus, aki szereti a semmittevést. Így a nyarat is már aktívabban töltöm majd, persze betartva az orvosaim utasításait" – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.