terhesség fogápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A várandósság nem betegség, halljuk és hangoztatjuk gyakran. Hogy ne is legyünk betegek, a higiéniának kiemelt szerepe kell legyen a másállapot alatt - ez fogas kérdés.

A kismamák természetes igénye, hogy a babavárás hónapjai alatt is érezhessék kiteljesedő nőiességüket. Sorozatunkban összegyűjtjük a legalapvetőbb, leggyakrabban előforduló szépségápolási kérdéseket - fürdés, haj, köröm, bőr, fogak és ínyproblémák, smink, szolárium, utazás -: mely praktikákat vethetjük be szépségünk érdekében pocakkal is, és melyeket jobb későbbre halasztani?


iStockPhoto
iStockPhoto


Tévhitek

A babavárással, szoptatással kapcsolatos tévhitek legismertebbje talán az, hogy a baba "elszívja" a mama fogaiból a kalciumot, így aztán "egy baba jön, egy fog megy". A baba számára szükséges kalcium egy részét az anya szervezete a fokozott bevitelből, annak hiányában pedig a csontállományban fellelhető tartalékokból pótolja, nem a fogakból.
Ha a várandósság és a szoptatás ideje alatt odafigyelünk a megfelelő szájhigiéné betartására, nem csak saját fogaink megőrzése érdekében tehetünk sokat, de a baba fogainak épségét, tartósságát is befolyásolhatjuk.

Fogak

Változások

A várandós és szoptatós kismamák fogorvosi szempontból tényleg veszélyeztetett csoportnak számítanak - de nem a fent említett tévhit feltételezet igazsága miatt. A kismamák anyagcseréjében, hormonháztartásában jelentős változások mennek végbe: a szervezet berendezkedik a magzat ellátására, igényeit folyamatosan a növekvő baba igényeihez igazítja annak megfelelő fejlődése érdekében. Ezek a változások a szájüreget sem kerülik el. A nyál antibakteriális, semlegesítő hatása csökken, miközben a termelődő mennyisége nő. Az első harmadban gyakran jelentkező hányingerek, hányások következtében pedig a nyál savassága is nő. A hormonháztartásban bekövetkező változások következtében a fogakat rögzítő kollagén rostok meglazulnak, néha maguk a fogak is mozgathatóvá válnak, a fogíny pedig a szokásosnál érzékenyebb, vérzékenyebb lehet. Várandósság alatt módosul a szájnyálkahártya vérkeringését ellátó hajszálerek áteresztő képessége is, amely szintén gyakori ínyproblémákat okoz.

Kutatások igazolták, hogy a baktériumok mennyisége megváltozik az ínybarázda mentén, és ezzel egyidejűleg az immunrendszer válasza is más a kialakult lepedékre a terhesség idején. Ezek a folyamatok - nem megfelelő szájápolás mellett - könnyen vezethetnek fog- és fogínyproblémákhoz a várandósság alatt. Ha (akár mert nem szoktunk hozzá, akár az íny érzékenysége vagy a fogak lazulása miatt) elhanyagoljuk a gyakori és alapos fogmosást a szájüreg egész területén, kedvező feltételeket teremtünk a lepedék felhalmozódásának és az abban található baktériumok elszaporodásának. Kutatások igazolták, hogy a baktériumok mennyiségének változása nem csak a terhesség alatt gyakori ínygyulladás egyik kiváltó oka, de a szervezetnek a kialakult lepedékre adott immunválasza is más ezekben a hónapokban.

A baba fogainak egészségéért

Amikor megszületik a baba, mi még nem látjuk a tejfogait, de azok már szinte teljesen kifejlődtek az állcsontokban. Ha tehát a várandósság alatt gondot fordítunk a tejfogak megfelelő fejlődéséhez szükséges A, C és D vitaminok, illetve kalcium, foszfor, vas és fehérje elegendő mennyiségű bevitelére, nem csak magunkért, de gyermekeink fogainak minőségéért is megtettük, amit tudtunk. A tejfogak épségének megőrzése pedig sokat jelent a maradandó fogak egészsége szempontjából is.
A másik, amit értük (is) tehetünk, a rendszeres és alapos szájápolás. Bizonyított tény, hogy a fogszuvasodást okozó baktériumokat a csecsemők az őket gondozó felnőttektől kapják. Ha mi magunk nem hanyagoljuk el a szájüregünket, nem hagyunk módot a lepedék elterjedésének, amelyben a baktériumok élnek, kisebb lesz a baba esetében is kisebb lesz a tejfogak szuvasodásának esélye.

Problémák

Ínygyulladás

A terhességi ( a terhesség idején fennálló) ínygyulladás (gingivitis) a második és harmadik harmad jellegzetes problémája, de az érzékeny, duzzadt, piros, vérzékeny íny sok kismamánál az egész várandósságok végigkíséri. Gyakorlatilag minden kismama találkozik ezzel a kellemetlenséggel a várandósság során, de súlyosabb formában a terhességek 10-15%-ban jelentkezik. Okozója egyértelműen a lepedék, az abban található baktériumok - a háttérben pedig a várandóssággal járó hormonális változások állnak. Leghatásosabb megelőzése a minden étkezés utáni és a lefekvés előtti fogmosás, illetve egyéb szájápolási termékek (fogselyem, szájzuhany, kis koncentrátumú szájvíz, stb.) használata.
Néha okozhatja az íny alatt megbúvó fogkő is. Ebben az esetben az eltávolítással meg kell várni az első harmad végét; a második harmadtól már végeztethetünk elektromos eszközzel végzett fogkő-eltávolítást.

iStockPhoto
iStockPhoto


Terhességi "daganat"

Ez a betegség a kismamák körülbelül 1%-át érinti. Többnyire a felső fogsoron jelenik meg.
"Daganatnak" a formája miatt hívja a köznyelv; a duzzadt íny felszínén kialakuló terhességi gramuloma kékes-vörös színű, puha, étkezéskor és fogmosáskor vérző, nem rosszindulatú, csak kellemetlen "daganat". Ha nem okoz különösebb nehézséget, várhatunk vele, mert a szülés után rendszerint visszafejlődik, de ha már a nyelést vagy a beszédet is zavarja, feltétlenül keressük fel a fogorvost, ő eltávolítja.

Fogszuvasodás

A terhességi ínygyulladás, a nem megfelelő szájhigiéné és a rossz étkezési szokások is okai lehetnek a szuvas fogak kialakulásának - természetesen a genetikai tényezőkön túl. Sem az ínygyulladás, sem a szuvasodás nem "kötelező" velejárói a várandósságnak: alapos tisztítással és rendszeres szűrővizsgálatokkal megtehetjük, ami rajtunk múlik.

Ha mégis baj van

A legkörültekintőbb szájápolási szokások mellett is előfordulhat, hogy egy fog kilyukad, vagy más probléma jelentkezik. A legtöbb fogászati beavatkozás a várandósság alatt is elvégezhető, bár vannak olyanok, amelyeket az elő három és az utolsó hónapban nem javasolnak (ezért mindig tájékoztassuk fogorvosunkat állapotunkról, amikor az még nem látszik rajtunk).
Ma már zömmel olyan helyi érzéstelenítő szereket használnak, amelyek nem jutnak át a méhlepényen, így ártalmatlanok a magzat számára. Az altatásban végzett beavatkozásokat viszont nem ajánlják a várandósság alatt.
A fogászati röntgengépek által kibocsátott sugárdózis is elhanyagolható, de ha nem sürgős beavatkozásról van szó, általában az első harmadban mellőzik a röntgenfelvételek készítését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.