betegség csecsemő emésztőrendszer táplálkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csecsemőkorban gyakori panasz az étkezések után jelentkező bukás, más néven böfizés. Az esetek többségében átmeneti panaszról van szó, fontos azonban ismerni, hogy mit tehetünk a tünetek enyhítésének érdekében, illetve mikor forduljunk feltétlenül orvoshoz.

"Étkezés során az elfogyasztott táplálék a szájból a nyelőcsövön keresztül a gyomorba jut, majd útját a bélrendszer felé folytatja. Egyes embereknél azonban visszafelé is lejátszódik ez a folyamat" - magyarázza dr. Hidvégi Edit gyermekgasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. "A gyomor keverő mozgása során nemcsak a patkóbél felé jut a gyomortartalom, hanem, ha rossz a nyelőcső alsó záróizmának működése, vissza is folyhat a nyelőcsőbe, akár a garatig is. Ezt a jelenséget nevezzük refluxnak."

Istockphoto
Istockphoto

Az első hónapokban természetes a visszafolyás

A kis csecsemőknél ez a bukás jelensége, amelyet szinte minden anyuka tapasztalhat. Azért büfiztetik a babákat etetés után, hogy a sok lenyelt levegő ne feszítse túl a gyomrot, rontva a nyelőcső záróizmának záró funkcióját. Attól függően, hogy az anyatej vagy tápszer mennyi ideig volt a gyomorban, egészen folyékony állapotban, vagy - később - túrós csapadék formájában jöhet vissza a szájba, illetve köpheti ki a csecsemő.

Ez az első hónapokban szinte természetes dolog. Amíg a baba csak kis mennyiséget bukik vissza, fejlődése normális. A kis mennyiség nagyjából az etetés után 5-10 percig jelentkező, két-három kortynak megfelelő táplálékot jelent. A bukások egyik gyakori és igen egyszerű magyarázata, hogy a gyermek minden bizonnyal túlette magát, ilyen esetekben egyszerűen csak a felesleget böfizi fel.

Istockphoto
Istockphoto


Megfelelő súlygyarapodás esetén nincs ok aggodalomra

A gyakori bukások láttán az édesanyák azt gondolhatják, a pici nem tud eleget enni, ezáltal megfelelően fejlődni. Amennyiben havonta körülbelül 400-500 gramm súlygyarapodást tapasztalunk, nyugodtak lehetünk, gyermekünk megfelelően fejlődik. Természetesen a súlygyarapodás az első időszakban intenzívebb és bizonyos hatásokra, akár időjárás-változás vagy fogzás a gyermek súlynövekedése átmenetileg lelassulhat, azonban ha féléves korára eléri születési súlya kétszeresét, nincs ok aggodalomra.

Féléves kora után lehet aggódni

A bukások gyakorisága nagyjából a gyermek féléves korára fokozatosan csökken. Egyrészt ekkorra a gyomor záróizma megerősödik, másrészt a gyermek ennyi idősen már felül, így kevesebb időt tölt fekve, mely szintén bukást eredményezhet. Ezek mellett a hozzátáplálás során bevezetett sűrűbb táplálékoknak is köszönhető a kevesebb visszabukott étel.

Ha azonban az etetés során a csecsemő hátraszegi a fejét, fájdalmasan sír, rendszeresen nagyobb mennyiség jön vissza a gyomorból, illetve a gyermek súlyfejlődése is jelentős elmaradást mutat, akkor már refluxbetegségről beszélünk, és orvosi segítségre van szükség. Intő jel lehet, ha a gyermek nemcsak az étkezéseket követő 5-10 percben, de akár egy órával később is rendszeresen bukik.

Kérdezd szakértőnket! Dr. Krivácsy Péter gyermekgyógyász


Általában nincs szükség gyógyszerekre

orvosi vizsgálatsúlyos betegségek

Istockphoto
Istockphoto

gyógyszeres kezelés

Fontos a korai diagnózis

refluxcsaládi hajlam gyomorszájszűkület

LIFE MAGAZIN: 30 dekás csecsemő

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dJBQjMxymgRwR713
Havonta két csecsemő hal meg azért, mert elhagyják a szüleihttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20110111-havonta-ket-csecsemo-hal-meg-azert-mert-elhagyjak-a-szulei.htmlJáték a csecsemővel 2. rész - Érzékszervek fejlesztésehttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20101015-csecsemo-latas-hallas-erzelmek-erzekszervek-jatek-keszsegfejlesztes.htmlTudományos áttörés: egészséges baba született egy 20 éve lefagyasztott embrióbólhttp://www.life.hu/gyogyulj/nyugatiorvoslas/20101012-tudomanyos-attores-egeszseges-baba-szuletett-egy-20-eve-lefagyasztott-embriobol.htmlA megengedett szint negyvenszerese a csecsemőtápszerek alumíniumtartalmahttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20100909-tul-magas-a-csecsemotapszerek-aluminiumtartalma.htmlHa hasfájós a baba...http://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20100824-kolika-ha-hasfajos-a-baba.html

Orvostkeresek.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.