Hiszek abban, hogy a szervezetünk ezerszer okosabb, mint azt el tudjuk képzelni. Ha valamiben hiányt szenved, azt azonnal megkívántatja velünk. Mondjuk a májat, a halat vagy valamilyen zöldséget. Engem mostanában a brokkolival szívat. Nagyjából kétnaponta eszem és még mindig nem unom. Ugyanígy vagyok a krémekkel is.

iStockphoto

Sokszor érzem azt, hogy "hmm, de jólesne ez a körömvirágos krém vagy zöldteás testápoló" a bőrömnek. Az viszont valahogy még sosem fordult meg a fejemben, hogy "hmm, de jó lenne egy kis kollagénes, glikolsavas forradalmian új mikroinjektálós krém" az arcomnak. Nem is értem, az mit tud. Pont két hete mégis bedőltem neki. Ilyen tuti, olyan nagyszerű több ezer forintos krém, ami garantáltan eltünteti az első ráncokat. Gondoltam, ne ezen múljon. Amikor felkentem, és megéreztem azt a műillatot egyből tudtam, hogy ez rossz döntés volt. Hát még amikor reggel megláttam a bőrömet. Nemhogy simított volna, úgy meggyűrt, hogy dobott rajtam egy ötöst egyből. Azóta ott pihen a polcomon a csodakence. Újra a régi, jól bevált természetes krémemet használom. Persze nem vagyunk egyformák. Van, aki el sem tudja képzelni az életét a százezres elixírek nélkül. Én jól megvagyok nélkülük, pár száz forintból szépülök. Összepaszírozok ezt-azt, amit a hűtőmben vagy a konyhámban találok.

Hetente egyszer leradírozom a bőrömet a következő maszkkal: egy kanál olívaolajba egy kanál sima cukrot teszek, összekeverem, és bedörzsölöm vele az arcomat. Nem szabad sokáig csinálni, 5 perc bőven elég! A végén langyos vízzel lemosom az egészet.

A túlérett banán nálam nem a kukában landol! Abból lesz a banános pakolás. Így készítem: összenyomkodom egy villával a gyümölcsöt, hozzáadok pár csepp mézet, valamint egy kanál joghurtot. Összekutyulom, és kész is. Mehet az arcra 5-10 percre! Csodát tesz az érzékeny, kiszáradt bőrrel.

iStockphoto

Imádom az almát is! Hatalmas almaszedésekben volt részem a nagyszüleimnél. Ha már nagyon elteltünk a húgommal a frissen szedett, harmatos gyümölccsel, akkor kipréseltük. A levét megittuk, a héját és a pépes húsát pedig bekevertük egy kis tejszínnel, majd telepakoltuk az arcunkat, dekoltázsunkat a maszkkal. Valódi vitaminbomba az irritált bőrnek ez az "almapüré". Addig hagyd az arcodon, amíg van kedved lazítani. 10-15 perc pont ideális!

Kentél már tzatzikit az arcodra? Csodákat tesz!


Utoljára hagytam a személyes nagy kedvencemet, a kamillát! Minden formában rajongok érte, hiszen maga a csoda! Általában úgy csinálom, hogy ipari mennyiségű vizet forralok, majd legalább egy marék szárított kamillavirágot dobok bele (néha kettőt is, ha erősebbre szeretném a főzetet). Miután legalább 10 percet ázott a sok kis sárga virág, iszom a teából egy pohárral. Majd inhalálok egy nagyot úgy, hogy az edény fölé hajolok, a fejemre egy törölközőt teszek, és belélegzem a kamilla csodás illatát és gőzét. Később vattapamacsokat mártok a csodafőzetbe, amik aztán mehetnek a duzzadt, fáradt szemeimre. Végül pedig a maradék gyógyteát leszűröm és hozzáöntöm a fürdővizemhez. Aztán alámerülök a jóban.

Ezeket az egyszerű, filléres praktikákat nyugodt szívvel ajánlom bárkinek! Ha másra szomjazik a bőrötök, bátran kísérletezzetek saját maszkkal. A lényeg, hogy amire ránézve úgy gondoljátok, hogy "nyami", az a bőrötöknek is jót tesz. Az omlett, a bacon és a kenőmájas nem. Azokat inkább egyétek meg. A többi zöldség, tejtermék és gyümölcs viszont mehet a vágódeszkáról az arcotokra. Jó kotyvasztást!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen  és a Facebookon  is!


Így lehetsz gyönyörű - pénz nélkül!http://www.life.hu/szepulj/borapolas/20110202-a-szepsegapolas-alapjai-elegendo-alvas-sok-viz-esti-bortisztitas.html Újra trendi a bozontos szemöldök!http://www.life.hu/szepulj/szepseghirek/20110204-szemoldokdivat-szemoldokszedes.html Megdöbbentő: Ártatlan kislányok szexi jelmezben - fotókhttp://www.life.hu/szepulj/szepseghirek/20110109-betegnek-neznek-ki-a-fiatal-gyermekmodellek.html Óriási változás a divatvilágban: Lejárt a piszkafák ideje!http://www.life.hu/legytrendi/divathirek/20110201-2011ben-egeszseges-modellek-lesznek-a-kifutokon.html