Első gyermekét várja Palya Bea énekesnő.

Anyai örömök elé néz Palya Bea. Bea tervei szerint augusztus végéig fog koncertezni, egy új CD-t és egy koncert DVD-t is kiad, év végére pedig megjelenik egy könyve a babavárásról. "Érdekes egybeesés, hogy tavaly október 3-án jelent meg Ribizliálom című könyvem és CD-m, és idén ugyanerre a napra vagyok kiírva babát szülni. Szokásos év eleji mexikói tartózkodásom során tudtam meg, hogy áldott állapotban vagyok. Régóta vágyom gyerekre, a szülés előtt ugyanakkor áprilistól a nyár végéig sok koncertem lesz és még többet szeretnék" - fejtette ki Palya Bea.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Bea tavalyi évét meghatározta személyes hangú esszékönyvének megírása, emiatt kevesebb ideje jutott az éneklésre, idén azonban minél többet szeretne fellépni. Május 9-én például ismét koncertet ad a Művészetek Palotájában, ahol Szefárd triójával, azaz Bolya Mátyással és Dés Andrással  szefárd dalokat fog előadni ladino nyelven és magyar műfordításban.

Sikeres tavalyi könyve, a Ribizliálom kapcsán Palya Bea felidézte, hogy a megjelenés után született egy Kibeszél című, 36 részes videosorozat, amelyben színészek, kutatók, szociológusok, írók, zenészek mondták el gondolataikat öt-öt percben közvetlen, intim hangnemben írt munkájának apropóján. "Számomra ez nagyon sokat jelentett, megértettem újra, hogy csak egy belső középpontból érdemes alkotnom, bárki bármit mond. Megnyíltam a könyvben, az olvasóim pedig megnyílással válaszoltak." Az énekes már dolgozik második könyvén, amely a babavárás időszakának pillanatait, gondolatait, érzéseit örökíti meg sajátos napló- és blogszerű formában. Mint mondta, a mexikói kis faluban, Zipolitében kezdte az írást, amellyel most elsősorban nőtársaihoz akar szólni, talán segíteni. A könyvben, amelyben már benne lesz a szülés is, a tervek szerint az év végén jelenik meg.

Forrás: MTI

Hogyan kezeljük családunkat homeopátiával?http://www.life.hu/anyaskodj/20120405-hogyan-kezeljuk-csaladunkat-homeopatiaval.html Kitől örökölte azokat a szőke fürtöket? Elbűvölő Marion Cotillard kisfiahttp://www.life.hu/anyaskodj/20120328-kitol-orokolte-azokat-a-szoke-furtoket-elbuvolo-marion-cotillard-kisfia.html Ő legalább őszinte: keményen küzd a pluszkilók ellen a Disney-sztárhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120403-o-legalabb-oszinte-kemenyen-kuzd-a-plusz-kilok-ellen-a.html Így készíts ovulációs naptárat! - Nem kell majd sokáig várni a babárahttp://www.life.hu/anyaskodj/20120404-igy-keszits-ovulacios-naptarat-nem-kell-majd-sokaig-varni.html Job sharing: egy kiváló megoldás a dolgozni is vágyó édesanyáknakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120404-job-sharing-egy-kivalo-megoldas-a-dolgozni-is-vagyo-edesanyaknak.html Negyedszer is apa lett a sármos színészhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120402-bruce-willis-ujra-apa-lett.html Babát vár Robbie Williams nejehttp://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20120331-babat-var-robbie-williams-neje.html