Nemrég jelent meg egy brit felmérés meglehetősen lesújtó eredménye: a szülők egyharmada egyáltalán nem mesél gyermekének lefekvés előtt, a csemeték pedig egyre kevésbé igénylik is azt. Vekerdy Tamás gyermekpszichológussal arról beszélgettünk, miért is fontos valójában a meseolvasás.
Kihalófélben van a mesekönyv?
Egyre több szülő menekül az árammal ellátott bébiszitterekhez, azaz ülteti le gyermekét a tévé vagy számítógép elé mesét nézni. Mindeközben a régi, jól bevált mesekönyves olvasás, összebújás egyre kisebb teret kap: a brit felmérés szerint az ottani szülők egy részének még csak mesekönyve sincs otthon, s csak a gyerekek 7 százalékának mesélnek minden este rendszeresen. Az ok a szülők bevallása szerint leginkább az időhiány, de a szülők majd' 10 százaléka túl feszültnek érzi magát a meséléshez. Úgy tűnik, a gyerekek is alkalmazkodnak a szép új világhoz, a felmérésből ugyanis az is kiderült, hogy a gyerkőcök egyre kevésbé igénylik a meseolvasást: csaknem felük inkább tévét néz, vagy számítógépes játékkal tölti el az időt.
Vekerdy: A túl sok mesenézéstől agresszívvá válik a gyerek
Vekerdy Tamás pszichológust kérdeztük, milyen hátránya származhat abból a gyerekeknek, hogy ha tévés mesével váltják fel otthon az esti meseolvasást: "Mesét azért fontos egyrészt a szülő saját fejéből, másrészt könyvből mesélni a gyereknek, mert meseolvasás közben a gyermek belső képeket készít a meséhez. Ezt még látni is lehet rajtuk, egy idő után nem a mesélőre koncentrálnak, hanem a belső mozira. Belső képeket készíteni pedig feldolgozást jelent, ezért vigasztal, old a mese, ilyenkor a gyerek relaxált állapotba kerül - még a gyerek láza is lemegy olykor. A mese emellett olyan dolgokról beszél vele, amiről más nyelven nagyon nehéz: hogy vannak szorongató dolgok az életben, melyeket le lehet küzdeni, van élet és halál, jó és rossz. Ha odaültetik a tévé elé - ami a szülő részéről egy érthető igény egyébként, hiszen pihenni szeretne -, akkor a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és belső kép között, akkor csak csüng a külső képen, miközben a testi mozgása leáll, a belső képkészítés pedig blokkolódik, vele együtt pedig a feldolgozás is. A mozgás és a feldolgozás hiánya miatt történik meg az, hogy a legszelídebb mesét néző gyermek is agresszív lesz egy idő után."
Rá kell kapniuk a gyerekeknek a mesehallgatás ízére
"A mesélésre nagyon nagy szükség van, ahogy a játékra is, mégis látni az óvodában, hogy a gyerekek sem játszani, sem mesét hallgatni nem tudnak. Rá kell kapniuk az ízére, hogy milyen jó történeteket hallgatni, hiszen ez - amióta az ember létezik - élő kíváncsiság bennünk, ezért járunk moziba, színházba, ezért olvasunk regényeket. Sok gyerek mégis a tévéhez és a számítógépes játékhoz van szokva, és meseolvasásnál nem tudja követni a cselekményt. Őket is vissza lehet vezetni a mese világába, először azzal, hogy a saját napjának mozzanatait meséljük vissza nekik."
Milyen mesét meséljünk?
"A szülők egy része nincs tisztában azzal, hogy minden életkorban másfajta mesélésre van szüksége a gyerekeknek, van egy fokozatosság benne. Már a másfél-kétéves gyermeknek is mesélhetünk, a saját napjának történéseit, mozzanatait idézhetjük fel, később megtehetjük ugyanezt egy kis medvebocs történetébe átültetve. Ezután következnek az állatmesék, majd 4-4,5 éves kortól a tündérmesék. A már olvasni tudó gyermeknek is felolvashatunk regényeket, nem kell attól tartanunk, hogy ezzel elvesszük a kedvét az olvasástól. Ellenkezőleg! Az igazi mesélés pedig az, amikor a szülő nem könyvből olvas a kisgyermeknek, hanem a saját fejéből akár kitalált, akár ismert mesét."