fashion week esküvő a nap cikke Záray Kata Takács Nóra Kurucz Nikolett Benedek Berta Flóra Átalakít a Jónő Team Kántor Katalin Larion Oscar sminkmester
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eszter mostanában rózsaszín ködben úszik. Rátalált a szerelem, és hamarosan férjhez megy. Kívánhat ennél többet egy lány? Talán egy kis átalakítást, hogy még jobb formában várhassa a nagy napot. 

Eszter 27 éves, jelenleg projekt koordinátorként dolgozik, azonban igazi nagy álma az, hogy esküvőket szervezhessen. Kezdetnek mindjárt itt a sajátja, amit már nagyon izgatottan tervezget: csipke, türkiz és fehér. Ez a stílus jellemzi majd a dekorációt, ruhát, ételeket, mindent. Eszti túláradó jókedvéből még ránk is ragadt, amikor elmesélte, milyen romantikus módon kérte meg vőlegénye a kezét. "Szentendrén kirándultunk, amikor egyszer csak letérdelt és megkérte a kezemet egy sima, egyszerű befőttesüveg gumival. Rögtön igent mondtam, ez volt életem legromantikusabb pillanata. Kapcsolatunk hajnalán ugyanis egyszer azt mondtam neki, hogy az én kezemet akár egy befőttes gumival is megkérhetné, akkor is igent mondanék, mert annyira szeretem. Nem felejtette el ezt a kijelentésemet, ez tette különösen meghatóvá a pillanatot." Miután Eszti elmesélte a történetet, az egész team sóhajtozva és romantikus ábrándokba merülve kezdett dolgozni.

Fotó: Kántor Kata
Fotó: Kántor Kata

Ruha: Reserved, Zakó: Reserved, Nyaklánc: Mohito, Harisnya: Camaieu
Cipő: Reserved, Táska: Mohito
Kattints a képre a galériáért!

Te is lehetsz bombanő! Jelentkezz, és a Jónő Team téged is átalakít!



Elsőként Nikin volt a sor: "Eszter haját egy kissé rezesebb, szőkés árnyalatra festettem. Mivel hamarosan férjhez megy, és növeszti a haját, ezért nem vágtam belőle, hanem inkább dúsra szárítottam, és hullámosra formáztam, ami szépen kiemelte természetes karakterét."

Niki után Oscar álomszép sminkje következett. "Eszter üde, friss jelenség, tavasz típus. A legélénkebb színektől a pasztellig bezárólag nagyon sok lehetőség tárul elé, amit hangsúlyoztam is a tanácsadás során. Hamvas, finom bőrét egy könnyű alapozással frissítettem. Élénk, türkizkék szemét hangsúlyoztam a szivárvány minden színével: a kagyló, türkizzöld, türkizkék, lila, vadszilvakék és a fekete játékát figyelhetjük meg a szemhéján. A szempilláit dúsítottam, a szemöldökét formáztam, és hajtöve színéhez igazítottam annak árnyalatát. Orcáit mályvás árnyalattal élénkítettem, ajkára pedig egy friss, élénk pink árnyalatot satíroztam, amitől Eszter arca egyből felderült."

Fotó: Kántor Kata
Fotó: Kántor Kata

Még több fotó galériánkban! Kattints a képre

A smink és a haj után már csak a ruha volt hátra, illetve most az, hogy elmeséljem: Eszter nem csupán a szerelemben szerencsés. Ugyanis nem magától jelentkezett hozzánk - Facebook oldalunk játékán nyerte ezt az átalakítást tőlünk. Több száz játékos közül őt sorsoltuk ki. Megdőlni látszik a mondás - lehet valaki a szerelemben és a játékban is szerencsés? Úgy fest, igen!

Következett a Fashion Donor: Kata és Berta egy nőcis szettet álmodott meg a lánynak. "Eszter formás idomait még nőiesebbé varázsoltuk egy ügyes trükkel: egy oldalt fekete csíkos ruhával optikailag karcsúsítottuk az alkatát. Ezt egy szürke szövetzakóval tettük sikkessé, és fűszereztük egy neonsárga clutch táskával, nyaklánccal."

Fotó: Kántor Kata
Fotó: Kántor Kata

Kattints a képre a galériáért!

A fotózás jó hangulatban telt Kata kamerája előtt - biztos vagyok benne, hogy az esküvői képeken is ilyen ügyesen pózol majd Eszti. A teljes Jónő Team nevében kívánok sok boldogságot a fiataloknak, remélem, hogy szerelemben és szerencsében is bővelkedik majd az életük. Ahogy eddig is.

Átalakít a Jónő Team: Megfiatalodott Erikahttp://www.life.hu/legytrendi/20131028-atalakit-a-jono-team-erika-harom-gyerek-utan-is-nagyon.htmlÁtalakít a Jónő Team: Igazi modell lett Mariettahttp://www.life.hu/legytrendi/atalakitunk/20131021-atalakit-a-jono-team-gyonyoru-no-lett-a-18-eves.htmlÁtalakít a Jónő Team: vonzó anyuka lett Krisztahttp://www.life.hu/legytrendi/atalakitunk/20131007-atalakit-a-jono-team-bombaformaban-ter-vissza-kriszta.htmlÁtalakít a Jónő Team: Hajrá, Saci, csak így tovább!http://www.life.hu/legytrendi/atalakitunk/20130930-atalakit-a-jono-team-hajra-saci-csak-igy-tovabb.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.