kezdeményezés Gemenc akció környezetvédelem önkormányzat gyermek faültetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!" akció során idén csaknem háromezer, a mozgalom indítása óta már több mint tízezer facsemetét ültettek el.

Egyre népszerűbb a facsemete-ültetési kezdeményezése a gemenci erdőgazdaságnak. 2009 októberében indították el a mozgalmat Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központban. Azóta már összesen 14 megye 92 települése kapcsolódott hozzá.

A 2010-es faültetés egyik pillanatképe Forrás: gemenczrt.hu

A Gemenc Zrt. vállalta, hogy évente, a született apróságok számának megfelelően, ingyen biztosítja a facsemetéket, valamint az ültetés során szakmai iránymutatást nyújt az önkormányzatoknak. A gemenci erdőgazdaság célja, hogy a felnövő nemzedék érzelmileg is jobban kötődjön a fához, az erdőhöz, ezáltal a környezet védelméhez. Az akció továbbra is nyitott, várja újabb települések jelentkezését – tudósít az MTI.

Leveteti gyermeke őssejtjeit Peller Annahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130924-peller-anna-szineszno-leveteti-gyermeke-ossejtjeit.htmlTündéri hajas baba Győrfi Pál kislányahttp://www.life.hu/anyaskodj/20131210-gyorfi-pal-az-orszagos-mentoszolgalat-szovivojenek-kislanya-lilla-tunderi-hajas-baba-lett-video.htmlBerki kislánya megtette az első lépésekethttp://www.life.hu/anyaskodj/20131210-berki-krisztian-sportolo-kislanya-natasa-megtette-az-elso-lepeseket.htmlGyermekre vágyik Rippel exehttp://www.life.hu/anyaskodj/20131209-simo-vivien-rippel-feri-volt-felesege-egy-joslatnak-koszonhetoen-ujra-kisbabat-szeretne.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.