A katolikus egyházfő az Esquire magazintól söpörhette be az igencsak meglepő elismerést.

Még nincs is egy éve, hogy beiktatták Ferenc pápát, máris elárasztják a kitüntetések. Nemrég az év emberének választotta a brit The Times, az amerikai Time és a Le Monde francia napilap is, most pedig 2013 legjobban öltözött férfijének kiáltotta ki az Esquire magazin. 

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

„Nem hagyományos választás az biztos" – így kezdte bejelentését a magazin, majd folytatta: "a pápa öltözködési stílusa mögött az embert és annak gondolkodásmódját is láthatjuk, ami nem ér véget a vörös szőnyegen, mint sok más sztárnál." A pápa sok elődjével ellentétben nem hord piros bőrcipőt, már megválasztásakor sem azt viselte, inkább fekete lábbelijére esett a választása. Talán azért is olyan népszerű, mert úgy viselkedik, mint egy egyszerű civil. Elutasít mindenféle luxust és pompát: egyszerű ruhákba jár, menzán ebédel, tömegközlekedik - például metrón utazik