Így hat az intimitásra az évekig is elhúzódó gyógyulási folyamat

Forrás: Thinkstock -
petefészekrák mellrák szex szorongás új élet projekt bizonytalanság szexualitás szerelem albert kinga rák petefészek emlőrák gyógyulás gyönyör
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Így változtatja meg szexuális életünket a rák című cikkünkben írtuk arról, hogyan hat az intimitásra, a házaséletre, a szexualitásra az akár évekig is elhúzódó gyógyulási folyamat. A legkomolyabb probléma, hogy a kezelések olyan tüneteket okoznak, amelyek megnehezítik az együttléteket, valamint hogy az egész procedúra testileg és lelkileg is megterheli a betegeket. Akkor a férfiak szemszögéből közelítettük meg a kérdést, most pedig sorozatunk következő állomása, a női oldal következik. 
Forrás: Thinkstock

Akkor a férfiak gyógyulása kapcsán említettük a gyilkos kór és szexualitás tabuit, ez azonban éppúgy igaz a női betegek esetében is. Most az emlő- és a méhnyakrákos megbetegedések nyomán vizsgálódtunk.

Emlőrák: a leggyakoribb ráktípus a nők körében

A már említett szerzőpáros véleménye szerint a mellrák és a hozzá tartozó kezelések pszichológiai hatásait ugyan régóa vizsgálják, de a szexuális következmények nem kapnak elég figyelmet. Az emlő ugyanis mind fizikailag, mind pedig érzelmileg fontos szerepet tölt be egy nő életében, legtöbbünk szexuális önértékelésének is meghatározó eleme. Így persze érthető, hogy a kebleket érintő kezelések és azok végkimenetele súlyosan befolyásolja, átalakítja a korábbi szexuális életet.

Az emlőeltávolításon átesett nők egyharmada szenved ugyanis súlyos depressziótól, szorongástól, és ebben a csoportban a legmagasabb a szexuálisan inaktívak aránya is. Egy 1987-ben végzett kutatás szerint a betegek 38 százaléka érezte úgy, csökkent a szexuális vonzereje. A felmérésben részt vevők 42%-a az együttlétek számának visszaeséséről számolt be, 43 százalék pedig a szexuális izgalom csökkenésével magyarázta a változást.

Fontos megjegyezni, hogy a rekonstrukciós műtéten átesett nőknél kevésbé sérül a szexuális vágy, és ők gyakrabban is élnek szexuális életet.

Górcső alatt: Méhnyakrák

Egy korábbi vizsgálat szerint a nőgyógyászati rákban szenvedők kétharmada vallott hangulatzavarokról és állította, hogy szexuális problémákkal küzd. Pedig ha a betegséget kezdeti szakaszban felismerik, a méhnyakrákműtétnek nincs mellékhatása, és nem befolyásolja a nő termékenységét sem. Ennek ellenére a beavatkozáson átesettek 53%-nál figyelhető meg a szexuális vágy, 61%-nál pedg az orgazmus elvesztése. 45% nyilatkozott házassága felbomlásáról is.

Forrás: Thinkstock

Jellemzően ahogy nő a kezelési idő, úgy nő a szexuális problémák száma és az inaktív nők aránya. Ennek az az oka, hogy míg a műtétről és a kezelésekről a betegek megfelelő tájékoztatást kapnak, addig a szexuális következményekről az orvosok alig tesznek említést. Ha hihetünk ez ezzel kapcsolatos felmréseknek, az esetek 84%-ában nem esik szó a szexuális életet érintő kérdésekről. Holott különösen fontos lenne az ilyen jellegű felvilágosítás, méghozzá a partner jelenlétében.

Sokszor ugyanis nem csak a nők hozzáállásán múlik, hogyan őrizhető meg a pár korábbi intimitása, nemi világa. Női oldalról a szexuális izgalom és a libidó csökkenése lehet ugye akadály, a férfiakat pedig leginkább az információhiányból adódó bizonytalanság aggasztja. A Kovácsné Török Zsuzsa és Szeverényi szerzőpáros véleménye szerint azok, akik rákos betegként a szexuális életük miatt is szoronganak és aggódnak, inkább általános felvilágosítást, a meglévő kommunikációs gátak feloldását igénylik, semmint szexterápiát. Ez persze a férfiakra is igaz, mind amikor ők maguk betegek, mind pedig akkor, amikor a párjukat támadta meg a rák. A tanulmány zárszóként egy petefészekrákos betegtől idézett. Most az ő üzenetét közvetítjük:

Saját tapasztalatból mondom, hogy sok rákos nő csak együtt lakik a férjével, de nem él vele. A férje teljesen elzárkózik a szex terén, és pontosan a tudatlansága miatt. A férfiak nagy többsége egyáltalán nincs tisztában a feleség műtét utáni állapotával. Azt hiszik, hogy onnan mindent kivettek, és számukra ott már nincsen hely. Igenis meg kellene erősíteni a férfiakban azt a tudatot, hogy feleségük ezután is ugyanaz a nő, mint előtte volt. Sajnos az orvosoknak erre nem sok ideje van, de kellene rá időt szakítani. Megérné!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.