Babát vár Chelsea Clinton

Forrás: NORTHFOTO/Future-Image/Dennis Van Tine -
Chelsea Clinton terhesség Hillary Clinton nagyapa amerikai elnök Bill Clinton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Első gyermekét várja a volt amerikai elnök lánya.

Chelsea Clinton csütörtökön bejelentette, hogy még idén világra hozza első gyermekét, Bill Clinton volt amerikai elnök, valamint Hillary Clinton egykori first lady és külügyminiszter unokáját.

Forrás: NORTHFOTO/Future-Image/Dennis Van Tine

A 34 éves Chelsea a 36 éves férjétől, Marc Mezvinsky befektetési bankártól vár gyereket. Bill Clinton 2011-ben Davosban úgy nyilatkozott, hogy felesége nem lesz boldog, ha nem válik nagymamává és erre jobban vágyik, mint az elnökségre – írja az MTI. A Clinton lány a családi alapítványnak dolgozik és egyben az NBC televízió tudósítója is. Nem kizárt, hogy 2017-től ő lesz az első olyan ember, akinek mindkét közvetlen felmenője saját jogán költözhetett be a Fehér Házba.

A héten derült ki egyébként, hogy Chelsea a Fast Company című gazdasági magazin májusi számának nyilatkozva kijelentette, nyitott lenne a politikai karrierre, ha nem lenne elégedett az őt képviselő politikusokkal. Korábban mereven elzárkózott attól, hogy szülei nyomdokaiba lépve választott tisztségre jelöltesse magát.

Így lehetsz csinos terhesen is - öltözködési tippek kismamáknakhttp://www.life.hu/csalad/20140414-kismamadivat-2014-igy-lehetsz-csinos-terhesen-is.htmlTerhesen nehéznek tűnik csinosan és kényelmesen öltözködni, mert megváltoznak testünk arányai, és sokszor még az ízlésünk is. A következőkben éppen erre az időszakra adunk tanácsokat. Család--12 évesen szült egy 13 éves fiútólhttp://www.life.hu/csalad/20140416-nagy-britannia-legfiatalabb-anyukaja-12-eves.html8 hónapos terhes volt, amikor kiderült, babát vár. Az apuka, akivel egy éve ismerkedett össze, mindössze 13 éves.Család--Feláldozta az életét, hogy a fia túléljehttp://www.life.hu/csalad/20140416-sajat-eletet-aldozta-fiaert-egy-apa-kinaban.htmlHa nem löki félre a teherautó elől gyermekét, valószínű, hogy mindketten szörnyethaltak volna. Az esetről videó is készült. Csak erős idegzetűeknek ajánlott!Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.