Könnyek, koktélruhák és erőltetett mosolyok egy gyerekszépségversenyen

kifutó korona szépségverseny gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Láthattunk már műszempillás, műfogsoros, póthajas, műkörmös kislányokat talpig sminkben, tűsarkúban parádézni a színpadon – az amerikai gyerekszépségversenyek résztvevőinek látványa a legtöbb értelmes, jó érzésű és felelős emberben kiveri a biztosítékot. De mi a helyzet itthon? Vajon milyenek a magyar kislányok és kisfiúk a kifutón, hogyan viselkednek a kulisszák mögött és mi a jövőképük? Megmutatjuk!

Van-e helyük a gyerekeknek egy szépségversenyen? Mennyire tesz jót vagy éppen rosszat az anya-gyerek kapcsolatnak egy ilyen versenyre való felkészülés, és vajon mi történik azzal a gyerekkel, aki a végén nyer, és mi azzal, aki nem? A Little Miss Hungary szépségversenyen induló apróságokkal és szüleikkel beszélgettünk, miközben éppen egy nagyon fontos versenyre készültek: aki ezúttal ugyanis elnyeri a zsűri döntését, az képviselheti Magyarországot a Little Miss World világversenyen, Törökországban.

Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

Az elsők

Az első gyermekszépségversenyeket még az 1960-as években szervezték az Egyesült Államokban, azóta pedig az egész világot meghódították. A szülők időt, pénzt és energiát nem sajnálva küldik fel a színpadra ovis vagy épp iskoláskorú gyermekeiket, ezzel idő előtt kitéve őket a sikernek vagy épp a kudarcnak.

A hatéves Merci a család legkisebb tagja, a három testvér közül ő született a legkésőbb. Évek óta versenytáncol, így nem jelent számára nehézséget, hogy egyenes háttal és felnőtteket meghazudtoló magabiztossággal suhanjon a színpadon. Anyukája szerint a kislány sokszor nézte a tévében az amerikai szépségversenyeket és mindenképpen szeretett volna részt venni egyen – így kerültek a Little Miss Hungary versenyre. „Addig csináljuk, ameddig Merci örömét leli ebben az egészben. A versenytáncot – szerencsére – jobban szereti, mint a modellkedést vagy a szépségversenyek világát, így szerintem ha választásra kerül a sor, a táncra szavaz majd.” Arra a kérdésre, szeretné-e, hogy a lánya felnőttként a modellszakmát válassza, rövid, de egyértelmű választ kaptunk: „Korábban Sütő Enikő modellstúdiójába jártam, és a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy ebben a szakmában is létezik az úgynevezett szereposztó dívány, így a válaszom egyértelműen nem.”

Váratlanul csöppent ebbe a „szakmába” az ötéves Léni

Egy szépségverseny előkészületei zajlottak azon a helyen, ahová néhány ismerősömmel ültünk be kávézni" – meséli Rita, Léni anyukája. "Egyszer csak odajöttek hozzám és megkérdezték, nincs-e kedvünk csatlakozni, mert látnak fantáziát Léniben. Az első szépségversenyt meg is nyertük, így kerültünk most ide. Úgy gondolom, hogy a mostani győzelemre is van esélyünk, a tegnapi Talent Show keretein belül előadott Rózsaszín párduc előadása remekül sikerült. Ha pedig mégsem nyernénk, titokban hoztam magammal egy saját koronát, amivel megvigasztalhatom.” Léni kérésünkre rögtön felkapta rózsaszín koktélruháját, és modellt állt nekünk néhány fotó erejéig – és mindent úgy csinált, akár egy profi. Kivéve, hogy két kattintás után elcsigázva kérdezte: „Most mégis meddig kell még így állni?

Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

Végül Léni nyerte el a Little Miss Hungary címet a legkisebbek közül, anyukája, Rita pedig a Miss Mami címmel lett gazdagabb. Léni fogja képviselni tehát Magyarországot a Little Miss World világversenyen.

Sminkek, frizurák

Azt senki se gondolja, hogy a szépségverseny előtt a gyerekek bőrét 3 kiló vakolattal alapozták le, mert a kicsik bőre még valóban selymes természetes önvalójukban. Az amerikai gyakorlattól eltérően az itthoni versenyeken tilos sminkelni a legkisebbeket, de a nagyobbak is épp csak egy kis szájfénnyel állhatnak színpadra. A hajköltemények elkészítése már kicsit nehezebb ügy. Egy hajcsavarás, egy csodás frizura elkészítése mindenkinek jár.

Kevin és Lara ikrek

Nem igazán tudják eldönteni, hogy ki szereti jobban a szépségversenyek világát – egy másodperc alatt parázs vita alakult ki emiatt a hatéves testvérpár között. Kevin igazi úriemberként fest az öltönyében, Lara pedig a hófehér ruhájában, amit a nagymama varrt számukra. Így relatíve olcsón, alapanyagárban úszták meg az amúgy méregdrága ruhák varratását, amiből a gyerekeknek három szettre is szükségük van: egy víziruhára, ami a tengerek világát idézi, egy népviseleti öltözetre, illetve egy koktélruhára. És persze a ruhákhoz megfelelő kiegészítők dukálnak, topánkák, ékszerek, hajdíszek. Általánosságban elmondható, hogy egy ilyen versenyre való felkészülés 100-200 ezer forintot is felemészt. Nem beszélve a különböző modelltanfolyamokról, amiken a gyerekek a megfelelő járást tanulhatják meg.

Íme, Mr. Planet

A vérprofi Patrik nemrégiben zsebelte be a Little Mr. Planet címet Bulgáriában. Patrik nem bizonyult bőbeszédűnek, de édesapja elárulta, hogy a hatéves fiú imád öltözködni – ha a család elmegy vásárolni, ő már magának választja ki a neki tetsző darabokat. Imád pózolni és a kifutón jönni-menni. „Mi soha semmit nem erőltetünk. Patrik focizik is, így a versenyek nálunk mindennaposak, de ez nem is baj, mert egyedüli gyerekként a fiamban tombol a bizonyítási vágy és a győzni akarás. Ha a jövőben is részese akar lenni a szépségversenyek világának, mi a feleségemmel támogatjuk őt. Ha pedig úgy dönt, hogy inkább focizna a jövőben, azt is megértük. Egy gyerek mindent csak addig csináljon, ameddig örömét leli benne.”

Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

A Little Miss Hungary szabályai

Bárki részt vehet, aki elmúlt 4 éves, de még nincs 16. Háromféle ruhában kell felvonulni a zsűri előtt, egy víziruhában, egy koktélruhában és egy népviseleti ruhában. Emellett a gyerekeknek készülniük kell egy saját produkcióval, amit az úgynevezett Talent Show keretén belül kell bemutatniuk. Ez egy maximum kétperces előadás lehet – ének, tánc, mesemondás, vagy bármi, amiben a gyerek tehetséges.

Egy rutinos anyuka már másképp látja a dolgokat

A mini, vagyis a négy- és hatéves korosztály után a pre-teen, azaz a 10-12 év közötti korcsoportban induló egyik lány anyukáját már jobban magába szippantotta a gyerekszépségversenyek világára jellemző versenyszellem: „A kicsik anyukái között még működik a bajtársiasság, egymás ruháit varrják, kiegészítőket cserélnek. A nagyobbaknál ez már nem egészen így van. Aki pedig azt mondja, hogy nem érdekli az, hogy a gyereke nyer vagy sem, az hazudik. Az én lányom nagyon esélyes a győzelemre, ezt nem csak én állítom, többször is elcsíptem már egy-egy olyan beszélgetést, ahol más anyukák arra tesznek utalást, hogy az én gyerekem különlegesen szép.” És ugyan a kislány elmorzsolt néhány könnycseppet a beszélgetés alatt, azt mondta, remekül érzi itt magát és mindent megtesz a győzelemért.

A könnycseppekért általában a kimerültség a felelős" – mondta Bartalovics Ildikó, a verseny főszervezője, majd így folytatta: "Az egészen kicsiknek még hagyunk időt a pihenésre és a játékra, a nagyobbakra azonban kőkemény munka vár minden egyes nap. Reggel nyolctól este tízig öltöznek, próbálnak, nem csoda hát, ha egy idő után kimerülnek. Ettől és persze a közelgő döntőtől is egyre feszültebbek a lányok, és egyúttal a szüleik is, így nem ritkák a családon belüli konfliktusok sem.”

Franciaországban betiltják a gyerekszépségversenyeket

A francia szenátus elsöprő többséggel fogadta el a javaslatot, ami tiltaná az ilyen rendezvényeket a jövőben. A döntést előkészítő beadvány a „Hiperszexualizáció ellen: egy új küzdelem az egyenlőségért” címet kapta, és a szépségversenyek tilalma mellett rendelkezik arról is, hogy nem lehet ezentúl felnőtteknek kitalált ruhákat árusítani kisgyerekeknek. Például kitömött melltartókat vagy magas sarkú cipőket. Ha valaki mégis hasonló versenyt szervez a jövőben, két év börtönt és 30 ezer eurós büntetést is kaphat.

A lányok jövőjüket a szépségiparban látják

Külön figyelmet érdemel, mivé is szeretnének cseperedni a lányok, ha nagyok lesznek. A szokásos orvos, állatorvos helyett az itt jelen lévő lányok legtöbbje felnőttként is a szépségiparban képzeli el a jövőjét: fodrászok és műkörmösök lennének.

Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

Majsai László pszichopedagógus sem rejti véka alá a véleményét: "…én minden gyermeket féltek az olyan dolgoktól, ami a felnőttek világának része, és nem az övéknek! Természetesen – mint minden egyéb területen! – ebben az esetben is különbözőképpen reagálnak, különböző mélységekig jutnak bennük az élmények és különböző következményekkel kell szembesülniük! Egy biztos: a felnőtt szerepek, amelyeket ilyenkor játszanak semmiképpen sem belőlük jövő, saját motiváció alapján végrehajtott cselekvések. Az, hogy azt mondják, szívesen csinálják, az a fokozott figyelemnek, törődésnek szól, annak, hogy a szüleik – a megszokottnál – többet vannak velük (ha nem hagyják a barátjukra, vagy egyedül?!), kedvesebben fordulnak hozzájuk. Ilyenkor a gyermekek úgy érzik, hogy fontosabbak , érdekesebbek, értékesebbek, és ezért sok mindenre hajlandók (arra is, hogy úgy éljék meg ezeket a szituációkat, mintha ők akarnák)! Az említett korú gyermekek a versenyhelyzetekre sem érettek, így történhet meg, hogy ugyanolyan teher nekik a siker, mint a kudarc… egyikkel sem tudnak mit kezdeni, viszont nagy eséllyel torzulhat bennük a teljesítmény fogalma és értékei. Úgy gondolom, hogy a komoly fizikai terhelés sem igazán építő jellegű. Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy a szépség egy kifejezetten szubjektív fogalom, abban a pillanatban, ahogy objektivizálni próbálják, elvárások, mértékegységek közé szorítják, szerintem elveszíti a valós tartalmát, hiteltelenné válik. Az, hogy gyermekeket ilyen megközelítésben méricskéljenek, számomra nem elfogadható! És még egy: egy ilyen korú gyermek még nem elég érett ahhoz a döntéshez (amit ilyenkor a szülei hoznak meg, hiszen a szerződéseket is ők kötik, az ő általuk elfogadott feltételek alapján), ami – már ebben az életkorban is – a személyiségi jogokkal kapcsolatosak. Úgy gondolom, hogy gyermekeink gyönyörűek, mindenkinek a sajátja a legszebb a világon (ezzel én is így vagyok 2 fiú apjaként) és nem kell, hogy ebben bárki, bármi megingasson! Figyelembe véve a tényt, hogy szülőként tisztában kell lennünk a szubjektivitásunkkal. Szerintem ha tényleg meg akarja mutatni valaki a gyermeke különleges szépségét, akkor küldjön spontán (nem beállított, műtermi) készült fotókat az erre hivatott médiumokhoz (verseny és versengés nélkül)."

/1406/Egy_r2014630141818

Az oroszlánketrecben egyedül

A szépségversenyre való felkészülés egy hete alatt a legmeghökkentőbb történetet a hat és fél éves Norinától hallottuk: a cserfes, minden lében kanál, végtelenül aranyos kislányt arról kérdeztük, kivel érkezett a versenyre: „Norinának hívnak, de hívj csak Nonónak, mindenki így hív. De ezt is írd le, kérlek, Nono! Én nem az anyukámmal jöttem, hanem anyukám barátjával, de ő már két napja elment és csak két nap múlva jön vissza értem. Addig egyedül vagyok, egyedül öltözöm és fésülködöm. De más anyukák azért szoktak segíteni nekem…”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.