Harminc kilót fogyott nem egészen egy év alatt. Azt mondja, soha nem lesz nádszálkarcsú, nem is törekszik arra, de azzal, amit elért, azzal éppen elégedett. Derűs beszámolója, életörömtől ragyogó fotói, nyálcsordító receptjei alapján annak is látszik.

ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.

Mándoki Erika, 37 éves, ápolónő. Tavaly nyár végén döntött úgy, hogy megpróbálja visszaszerezni „lánykori” súlyát. Azt mondja, nem volt különösebb oka a döntésnek, a 100 kilogramm feletti testsúly nem jelentett akadályt számára semmiben.

„Én az amolyan „gurulós” gömbölydedek közé tartoztam, a fürgék közé, akinek nem esett nehezére felmenni a lépcsőn. Nem a lomhaság vagy a légszomj volt az , ami miatt végül mégis az életmódváltás és a fogyás mellett döntöttem. Nem volt nagy lelki törés sem, egyszerűen úgy éreztem, itt az ideje a változásnak. Az elmúlt évek alatt persze voltak kisebb nekifutások, nagyon sok fogyókúrás módszert kipróbáltam, egyik se váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szóval azt tudtam, hogy olyan módszerre van szükségem, ami beépíthető az életembe, ami hosszú távon is „betartható”. Véletlenül bukkantam a kalória- számlálásra. Egészségügyben dolgozom, nem volt új a fogalom, de azt én se tudtam, hogy mennyire hatékony lehet, ha valóban tudatosan figyelek arra mit és mennyit eszem. 

Forrás: Mándoki Erika

Napi 1000 kalória és pont
Én ezer kalóriánál húztam meg a határt, de nem estem kétségbe, ha az aznapi bevitel száz kalóriával több lett, vagy száz kalóriával kevesebb, ezt érdemes rugalmasan kezelni. És nem olyan bonyolult megtanulni, hogy egy-egy alapanyagnak vagy fogásnak mennyi a kalóriaértéke. A neten is több oldal foglalkozik ezzel, vannak kalória-kalkulátorok is, de néhány hét elteltével már fejből is megy a dolog. Én is gyorsan megtanultam, mennyi kalória van az almában, a gabonapelyhekben, a különböző húsokban, zöldségekben, sajtokban, köretekben. Mennyi egy szelet dobostortában. Néha elcsábultam egy-egy olyan fogásra, aminek nagyon magas a kalóriaértéke - ilyen az anyukám dobostortája például, de akkor azt beleszámoltam becsületesen a kalória-maximumba. Szóval tudtam, ha dobostorta az uzsonna, akkor aznap délután, este maximum egy banán fér már csak bele. Máskor, úgy hetente egyszer a zöldfélékből, gyümölcsből álló saláta, a grillezett hús mellé simán belefért egy szelet csoki is, vagy egy marcipángolyó. De elhagytam a cukrot, a  fehér lisztet és az ezekből készített péksüteményeket, kenyér helyett puffasztott rizs és extrudált kenyér jöhetett csak szóba.  Az első hónapban öt kilót fogytam. Mondanom se kell, ez mekkora lendületet adott. Tíz hónap alatt pedig 30 kiló szaladt le rólam ezzel a módszerrel.

Forrás: Mándoki Erika

Én is örömevő vagyok
Sokan mondták, hogy ezt nem lehet így végigcsinálni, nem lehet lemondani a finom ételekről, a sült krumpliról, a frissen sült húsról, sütikről. De az az igazság, hogy én is imádok enni, és nem is akartam, eszemben sincs lemondani a finom falatokról. Ezért kezdtem el olyan receptek után kutatni, amik ezt a kettőt egyszerre biztosítják: vagyis úgy táplálkozhatok jóízűen, hogy közben fogyok is. Nagyon sok jó receptre bukkantam, aztán, mert szeretem a kreatív kihívásokat és meg is tehetem - lévén, hogy édesanyámmal élek egy háztartásban, másnak nem kell megfelelnem - elkezdtem kísérletezgetni én magam is. Persze az elején sok kaja landolt a kukában, de ma már egy sor olyan fogást tudok elkészíteni, ami laktató, finom és közben a kalóriaértéke is ideális. Rakott zöldségek zsírszegény sajttal, édességek, de még pizza is kerül a tányérra. A munkahelyi büfét meg elkerülöm, viszem az ebédem itthonról.

Forrás: Mándoki Erika

Itt van például egy nagyon egyszerűen elkészíthető isteni piskótatekercs- nem tartalmaz lisztet, csak tojást, xilitet, kakaót, kevés tejet meg túrót. Ez például simán belefér az étrendembe.

De a zabkorpás pizza, fűszeres zöldségekkel, zsírszegény sajttal a tetején is igazi ízbomba, de alig tartalmaz kalóriát.

Forrás: Mándoki Erika

Kalória-befektetés

Az is kiderült idő közben, hogy ez a táplálkozás nem, vagy csak kicsivel drágább, mint az, ahogy addig ettem. Egyszer volt egy nagyobb befektetés, olyan húszezer forint körüli összeg, amikor kalóriaszegény cukrot vettem, meg olyan gabonaféléket, amik lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak. Utána a havi nagy bevásárlás ( natúr joghurtok, sajtok, husi, túró, zöldség) körülbelül 8-10 ezer között van. Úgy gondolom, hogy nem több, mint egy normál bevásárlás, ha az ember oda figyel rá, hogy mit hol vásárol.

És jött a zumba
A fogyás folyamatát felgyorsítja és hatékonyabb is a dolog, ha a kalóriaszámlálgatás mellett mozogni is kezdünk. Én a zumbát választottam, és nem bántam meg. Eleinte hetente csak egyszer tudtam menni, ma már heti kétszer zumbázom. A lényeg azonban, hogy olyan sportot érdemes választani, amiben kedvünket leljük, tetszik és fizikai állapotunknak megfelel. Az elején többet is ki lehet próbálni. Mindenképpen kell kardió edzés, hogy a zsírégetés beinduljon, aztán lehet erősíteni, szálkásítani, formálódni. Egy jó tanács! Soha, semmilyen körülmények között ne szenvedjen senki egyedül! Egy barát, barátnővel vágjon bele a sportba. Otthon felesleges próbálkozni, mert nincs motiváció, nincsenek figyelő tekintetek, akiknek be akarjuk bizonyítani, hogy képesek vagyunk rá és ami a legfontosabb, nincsenek dicsérő szavak hétről hétre, ami lendületet adhat.

Forrás: Mándoki Erika

Az anyukám titokban főzött, ne lássam…..
A családról annyit, hogy el kell fogadniuk és segíteniük kell ahhoz, hogy ez a dolog sikeres legyen! E nélkül nem megy! Anyukám is akkor sütött sütit és evett belőle, amikor nem voltam otthon. Jól elcsomagolta alufóliába, hogy ne is lássam, mi van a tányéron. Már ez is nagy segítség volt, mert megálltam, hogy nem néztem a fólia alá, ezzel meg is kíméltem magam a nyálcsorgástól. Máskor azonban, ha éppen krumplit sütött, akkor vettem egy darab kóstolót és nem mentem tovább. És nem jött a kínálgatás, a "na vegyél még". Ez nagyon fontos, hogy a mellettünk élő családtagok tiszteletben tartsák elhatározásunkat. Hogy ne nevessenek ki, és ne akarják bebizonyítani azt, mi erre nem vagyunk képesek. Mert igenis meg lehet felelni a saját elvárásainknak, akár úgy is, hogy nem válik szenvedéssé a fogyókúra, sőt!"