Megváltozott a gyorskaján élő férfi, de nem lett szebb

Forrás: FivosPhotography -
izomtömeg szteroid test gyorskaja testépítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A testünkért mi vagyunk a felelősek. Sem a túlzott kalóriabevitel, sem a túlzott testedzés nem tesz jót. Tanulságos képeken láthatod az egykor elhízott férfit, aki ma testépítő világbajnok.

Graeme Ross, 39 éves skót férfi régebben szinte kizárólag hamburgeren és gyorséttermi koszton élt, ráadásul rengeteg alkoholt ivott, így nem is tudta kézben tartani a súlyát. A végén annyira elnehezült és elgyengült, hogy alig tudott felmenni egy lépcsőn.

Étkezési zavarára így emlékszik vissza: "Tudtam, hogy ciki egy éjszaka háromszor kaját rendelni, vagy lerohanni a sarki hamburgereshez és több menüt is befalni egymás után. Szégyelltem magam, de nem én uraltam a testemet, hanem a szenvedélyem" - vallotta be a Daily Mailnek.

Forrás: FivosPhotography

Figyelme akkor terelődött a fogyókúra mellett a sportra, amikor két mérettel nagyobb farmert kellett vásárolnia a ruhaboltban. Attól a pillanattól kezdve Graeme kivágta az összes cukrot, abbahagyta az ivást, és csatlakozott a helyi focicsapathoz. Ma, ha nassolni támad kedve, a szigorú diétába zabkását vagy fehérjével dúsított csokit illeszt, és rendkívül szigorú rend szerint él. Figyelme a testépítés felé fordult - és ma azt űzi ugyanolyan szenvedéllyel, mint egykor a falatozást.

Egyetlen apró megjegyzésünk a kétségkívül erős akaratú férfi képei láttán azért akadna: ha túlzott szenvedéllyel fordulsz bármi felé, az eredmény is túlzott lesz...

Cukor helyett sztívia - tényleg hatásos?http://www.life.hu/ez-zsir/20141019-stevia-vagy-sztivia-mint-edesitoszer-tenyleg-hasznos-a-par-dolog-amiket-nem-tudtunk-rola.htmlHatalmas piaca van a cukrot helyettesítő termékeknek: a szacharintól kezdve az aszpartámos édesítőn át rengeteg módja van annak, hogy a napi kávédat keserűből édessé varázsold. A kevesebb kalóriabevitel érdekében sokan cserélik a cukrot édesítőszerekre, de sajnos ezek gyakran műízzel vagy fura utóízzel társulnak. Lássuk, tényleg jó-e az egyik legnépszerűbb édesítőszer, a sztívia.Ez Zsír!--Millió dolláros sportoló lett Babos Tímeahttp://www.life.hu/ez-zsir/20141021-babos-timea-teniszezo-atlepte-az-egymillio-dollaros-240-millio-forintos-hatart-a-megnyert.htmlÁtlépte az egymillió dolláros (240 millió forintos) határt a megnyert pénzdíjaiban Babos Tímea magyar teniszezőnő.Ez Zsír!--Már nem csak a fenekét irigyelhetjük Jennifer Lopeztőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20141021-jennifer-lopez-megmutatta-lapos-es-kidolgozott-hasat-egy-topban.htmlFormás hátsója (is) tette híressé, ám mi találtunk még egy okot, amiért csodálhatjuk a nagyon szexi énekesnő testét.Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.