Simkó Gina a csúcsra jutott első külföldi versenyén, és aranyérmet szerzett az indiai fitneszvilágbajnokságon.

Ahogy a Life.hu is megírta, Gina 30 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a fitnesszel, és öt év alatt sikerült felépítenie karrierjét. A sportoló Indiában bizonyította be, hogy 34 évesen is helye van a fiatalabbak között. Gina bevallotta, örökre szívébe zárta a verseny helyszínét, Mumbait, pedig az utazás előtt nagyon tartott az indiai várostól – írja a Bors

Forrás: Simkó Georgina

„Előítéleteim voltak Mumbaijal szemben. Olyan filmeket látunk erről a térségről, hogy tartani kell az ételtől, a fertőzött víztől. Csütörtökön utaztunk, a verseny pedig hétfőn volt. Az előtte levő napokat megpróbáltuk valahogy túlélni, mert versenydiétán voltunk. Szerencsére a szállodai kaját jól össze lehetett rakni, volt csirkehús és rizs" – mesélte a bajnok, aki a 170 centi feletti fitneszmodell kategóriában indult, ahol nincs felső korhatár. Így különösen értékesnek tartja a világbajnoki címét, hiszen az alsó korhatár tizennyolc év.

„Az indiaiakat nagyon érdekelte a verseny. Kétszer álltunk ki a zsűri elé. Pechemre nekem az első körben leesett a bikinimről a rajtszámom, úgyhogy miközben bemutattam a pózokat, még azt is tartanom kellett. Szerencsére a második forduló már hibátlanul ment, és így lettem világbajnok" – mesélte Gina.