Keresztes Ildikó merész frizurával hódít

frizura rövid frizura Keresztes Ildikó magánélet szőke rövid haj változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Merész döntésre szánta el magát Keresztes Ildikó. A népszerű énekeső régóta dédelgetett vágyát váltotta valóra: rövid, vagány frizurát vágatott magának.

Keresztes Ildi régóta tervezgeti, hogy rövidre vágatja haját és egy új színt is kipróbál, eddig azonban nem merte bevállalni a vagány frizurát.

Forrás: redlemon

„Utoljára nyolcadikos koromban volt ilyen rövid a hajam, csak akkor az eredeti, barna színben. Mondtam is a barátaimnak: szólítsanak Keresztes Öcsinek" – tréfálkozott az énekesnő. „Elárulhatom, nem azért szántam rá magam a vágásra, mert valami nagy változás van az életemben, nem is hiszek ebben a frázisban, szerintem a nők többsége nem ez alapján változtat a frizuráján. Mióta az R2-ben jártam szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kapok, és nekem is tetszik az eredmény, amikor reggel a tükörbe nézek – pedig elárulhatom, én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa" – mondta el az énekesnő, aki azt is hozzátette, az új frizurája miatt sok éves sminkelési hagyományain is változtatott: eddig sosem viselt piros rúzst, de mostantól vörös ajkakkal is bátran megjelenik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.