Rita Ora az utcán szellőztette meg pucér melleit

Forrás: Northfoto -
mell melltartó nélkül ruha cici New York Rita Ora merészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kánikulában melltartó? Ugyan már! Az énekesnő cseppet sem zavartatta magát, és simán cicifix nélkül vette fel mélyen kivágott ruháját.

Míg mi itthon kabátban járunk a júniusi hidegben, addig New Yorkban tombol a hőség. Rita Ora kapott is az alkalmon, hogy végre kiszabadulhat melltartója szorításából, és úgy döntött, kis fekete, oldalán alaposan felhasított ruháját akár nélküle is felveheti - így pedig aztán tényleg nem sokat hagyott a képzeletre.

Ilyen volt előről Forrás: Northfoto

Kíváncsiak vagyunk, mennyire tudtak a mondandójára figyelni azon a megbeszélésen, ahová a DailyMail információi szerint sietett.

Ilyen pedig oldalról Forrás: Northfoto

Persze készültek már ennél merészebb képek is az énekesnőről: korábban egy rakoncátlan bikini fogott ki rajta, múlt hónapban pedig pucéran mutatta meg magát saját képmegosztó oldalán.

Ki vagy te, Rita Ora?

Seperc alatt nemcsak világhírű énekesnő lett Rita Orából, de a divatvilág is a lábai előtt hever. Tudj meg ITT minél többet napjaink egyik legmenőbb, mindössze 24 éves ikonjáról!
Hoppá! Jennifer Lopez egy szál melltartóban?http://www.life.hu/intim/20150620-jennifer-lopez-enekesno-melyen-dekoltalt-ruhaban.htmlJennifer Lopezt fenékrázása miatt nemrég még börtönnel fenyegették, de ez őt szemmel láthatóan cseppet sem zavarja. Ezúttal egy szál melltartóban fotózkodott. IntimAFPLesd el Rita Ora stílustrükkjeit! 5 dolog, amit tanulhatsz tőlehttp://www.life.hu/trend/20150407-lesd-el-rita-ora-stilus-trukkjeit-5-dolog-amit-tanulhatsz-tole.htmlSemmi kétség, Rita Ora stílusikon, aki minden egyes alkalommal újabb és újabb oldalát mutatja meg, legyen szó hétköznapi szettekről, sminkekről vagy vörös szőnyeges kreációkról. Lesd el a trükkjeit!Trend--Túl szexi lány - Kate Hudson melltartó nélkül flangálthttp://www.life.hu/trend/20150511-kate-hudson-melltarto-nelkul.htmlKate Hudson csinos alakját és melloldalát csodálhatták meg a miniruhában, amiben ebédelni ment. Trend--Lecsúszott drogfüggővé változott Rita Orahttp://www.life.hu/news/20150402-rita-ora-drogfuggot-jatszik-uj-filmjeben.htmlRita Ora már feltűnt egy-egy filmben, például A szürke ötven árnyalatában néhány percre. Most Jake Gyllenhaal új filmjében bizonyít színésznőként. News--A rossz melltartó rombolja az egészségedhttp://www.life.hu/drlife/20150410-a-rossz-melltarto-negativ-egeszsegugyi-hatasai.htmlHiába vágyunk tökéletes formájú mellekre, még az illúzió megteremtésével is akadnak problémák. Nők milliói viselnek olyan melltartókat, amelyeknek sem mérete, sem kialakítása nem segíti ezt elő, sőt, a nem megfelelő melltartó hosszas viselése súlyos kockázatot is jelenthet az egészségre.Dr. LifeThinkstockHeidi Klum és Rita Ora abszolút bugyi nélkül - Így buliztak a sztárok az Oscar utánhttp://www.life.hu/trend/20150223-oscar-2015-igy-buliztak-a-sztarok-az-oscar-utan.htmlMár vége az Oscar-gálának, de a sztárok még csak most kezdik a bulizást! A két legnagyobb afterpartiból az egyiket Elton John rendezi, a másikat a Vanity Fair, ezekre pedig olyan sztárok, celebek is hivatalosak, akiknek esélyük sincs bejutni az Oscarra. Összeválogattuk az idei mezőny legszínesebb kreációit.TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.