Édesanyák, akiknek fiai rossz útra tértek. Édesanyák, akiknek fiai a világ egyik legkegyetlenebb terrorszervezetéhez csatlakoztak. Édesanyák, akik most csak egymásra számíthatnak, és akik azért küzdenek, hogy más családokkal ne történhessen meg az a felfoghatatlan tragédia, amit nekik át kellett élni. Megrázó sorok következnek. 

Azóta, hogy nagyjából négy évvel ezelőtt Szíriában kitört a polgárháború, hozzávetőleg 20 ezer külföldi fiatal utazott Szíriába és Irakba, hogy a különböző szélsőséges iszlám szervezetek oldalán harcoljon.

Közülük több mint háromezren a nyugati világból érkeztek. Többségük olyan európai fiatal, akinek évekkel korábban semmi köze nem volt az iszlám valláshoz.

Bár vannak olyanok is, akik a családjuk áldásával indultak útra, a legtöbben azonban titokban, bármilyen elfogadható magyarázat és indok nélkül álltak be katonának. A hátrahagyott családok életét egy különös és megmagyarázhatatlan gyász lengi körül: egyrészt mérhetetlen bánatot és bűntudatot éreznek gyermekeik elvesztése miatt, másrészt viszont a barátok, ismerősök, szomszédok rosszallásából fakadó szégyenérzet és kétségbeesés kíséri mindennapjaikat. Félnek, hogy olyan szörnyűségek derülnek ki a saját vérükkel kapcsolatban, amelyről nekik ez idáig fogalmuk sem volt.

A világ minden táján élnek ilyen kétségbeesett szülők, édesanyák, akiknek fiai az ISIS oldalán vívott harcban haltak meg,

akik azzal a céllal fogtak össze, hogy megakadályozzák mások gyermekeinek szélsőségessé válását, és hogy magyarázatot találjanak a megmagyarázhatatlanra - a saját gyermekük halálára.

Néhány napja az egyik legnépszerűbb amerikai hírportálon, a Huffington Poston jelent meg az a több mint 30 oldal terjedelmű írás, amelyben négy olyan édesanya történetét mutatták be, akinek gyermeke az ISIS, azaz az Iszlám Állam katonájaként lelte halálát. A következőkben ezekből az interjúkból válogattunk.

Christianne története

A kanadai Calgaryban élő Christianne Boudreau minden szabadidejét azzal töltötte, hogy kétségbeesetten figyelte az Iszlám Állam internetre feltöltött videóit. Kertvárosi családi otthonuk alagsori szobája a legidősebb fiáé, Damiané volt, ám mégsem ő, hanem édesanyja ücsörgött ott minden áldott nap, és bámulta fia számítógépén a hatalmas fegyverekkel pózoló férfiakról szóló videókat. Figyelte a tűzharcokat. Koncentrálásában szinte alig vette észre a brutális vérontást,

ő csak a maszkok mögötti arcokat leste, minden erejével azon volt, hogy meglássa az ismerős szempárt.

Christianne BoudreauFotó: Todd Korol for Huffington Post

Hogyan jutott el idáig?

Annak ellenére, hogy édesanyja Damiant gyerekkorától kezdve keresztény elvek szerint nevelte, bizakodóan fogadta, hogy fia felfedezte magának az iszlám hitet. Azt gondolta, az új vallás stabilizálja majd gyermeke életét.

Christianne első férje elhagyta a családot, amikor Damian 10 éves volt, ennek hatására pedig a fiú félénk, visszahúzódó lett. Úgy érezte, a való élet csak kirekeszti és elkeseríti, így a számítógép képernyője előtt talált magának vigaszt. A fiú lelkiállapota az évek során sem sokat változott, 17 évesen odáig fajult a helyzet, hogy megpróbált véget vetni életének. A kórházból hazatérve aztán mégiscsak talált egy kapaszkodót, megismerkedett az iszlámmal, és egyre többet olvasgatta a Koránt. 

A tinédzser DamianForrás: Christianne Boudreau

Bár Christianne keresztényként nevelte fel Damiant, örült az áttérésének, mivel ezzel párhuzamosan számos pozitív változást fedezett fel fia életében: elkezdett dolgozni, és sokkal nyitottabbá, szociálisabbá vált. 2011-re azonban valami megváltozott. Christianne észrevette, hogy

Damian titkos telefonokat bonyolít, és a többnejűség elfogadhatóságáról, valamint a vallás által igazolható gyilkosságokról beszélt neki.

2012 nyarán Damian albérletbe költözött új muszlim barátaival, a lakás pedig Calgary központjában lévő mecset közvetlen közelében volt, ahova mindannyian eljártak imádkozni. A szíriai konfliktus kezdetén Damian egy újabb fázison ment keresztül. Novemberben a fiú elhagyta Kanadát, azt mondván, Egyiptomba megy arabul tanulni, hogy imám legyen. Christianne nagyon aggódott érte, aggodalmát pedig csak tovább fokozta, hogy a kapcsolata Damiannel hamarosan teljesen megszakadt.

2013. január 23-án az asszony éppen betegszabadságon volt otthon, mikor két férfi kopogtatott az ajtaján, kanadai titkosügynökök voltak, akik felvilágosították róla, hogy Damian soha nem érkezett meg Egyiptomba.

Elmondták neki, hogy valójában Szíriába utazott a lakótársaival, és csatlakozott az al-Kaida helyi szárnyához, az an-Nuszra Fronthoz.

Az édesanya a következő napokban és hetekben mást sem csinált, mint dzsihádista oldalakat böngészett a neten a fia után kutatva. 

A családi fotón Damian és öccse, LukeForrás: Christianne Boudreau

Mint az ügynököktől Christianne megtudta, a legtöbb fiatal, akik elhagyják otthonukat, hogy radikális csoportokhoz csatlakozzanak, Szíriában átesnek az úgynevezett takfíron. Ez azt jelenti, hogy 

megszakítanak minden kapcsolatot a hitetlenekkel - beleértve a szülőket is -, mivel ők a dzsihád útjában állnak.

Aztán újabb változás történt: februártól kezdve Damien két-három naponta hazatelefonált édesanyjának. Az esetek többségében a fiú óvatos volt, nem igazán tudta, mit mondhat el az asszonynak, Christianne pedig még mindig nem tudta, hogy fia pontosan mit is csinál. De ha belegondolt a lehetőségekbe, a rosszullét kerülgette.

2013 tavaszára a beszélgetéseik gyötrelmessé váltak. Christianne győzködte fiát, hogy jöjjön haza, könyörgött, esedezett neki, próbált az érzelmeire hatni: "Mit szólnál hozzá, ha a testvéred, Luke is elmenne Szíriába?" - kérdezte az édesanya. Damian válasza az volt, hogy büszke lenne rá.

Christianne ekkor azt érezte, hogy fiát végleg elveszítette.

Ezután Damian egyre kevesebbszer mondta anyjának, hogy "szeretlek" és "hiányzol", majd végül maguk a hívások is abbamaradtak. Christianne csak később tudta meg, hogy az Iszlám Állam ekkoriban vált ki az an-Nuszrából, és fia az ISIS-szel tartott.

Anya és fia utoljára augusztusban beszéltek egymással, amikor Damian egy új Facebook-profilt használva lépett kapcsolatba Christianne-nal: az anya könyörgött, a fiú viszont leereszkedő, hivatalos és érzéketlen volt.

2014. január 14-én este egy riporter hívta Christianne-t, és azt mondta neki, Damiant kivégezték.

Egy Twitteren megjelent üzenetre hivatkozott, amiben azt írták, hogy a fiút a Szabad Szíria Hadsereg gyilkolta meg Haritanban. Az édesanya körül minden elhomályosodott, de tudta, nem hagyhatja el magát, mert közölnie kellett a tragédiát Damian öccsével, Luke-kal. 

Hogyan lesz valakiből dzsihádista?

Röviddel Damian halála előtt Christianne felvette a kapcsolatot a berlini Daniel Koehlerrel, aki korábban a neonáci mozgalmat maguk mögött hagyókon, az utóbbi időben pedig muszlim radikálisokon és családjukon igyekszik segíteni. Damian halála után Koehler közeli kapcsolatban maradt az édesanyával, ő próbálta elmagyarázni Christianne-nek, hogy mi is történt pontosan a fiával.

A szakértő elmondta, hogy amit Christianne a fiával átélt, az egy klasszikus radikalizálódási folyamat, amelynek fázisai kísértetiesen hasonlítanak ahhoz, amikor valaki csatlakozik egy szektához vagy egy neonáci csoporthoz. A kezdetekkor a beszervezett fiatal lelkesen igyekszik mindenkit megtéríteni maga körül, majd amikor arra a környezet nem nyitott, elindulnak a családi konfliktusok az öltözködés, az alkohol vagy a zene miatt. A gyerek elkezd tanácsot kérni a "mentorjaitól", akik a radikalizálás mellett igyekeznek szánalmat kelteni a fiatalokban a szírek szenvedéseivel kapcsolatosan.

Tőlük jön a buzdítás is, hogy a legjobb megoldás a helyzetre, ha a fiatal elhagyja otthonát, és egy muszlim országba költözik.

Mielőtt azonban erre sor kerül, a fiatalok általában fejleszteni kezdik fizikai erőnlétüket, eladják a tulajdonukban lévő dolgokat, hogy pénzhez jussanak. Közben az otthoni élményeik egyre frusztráltabbá teszik őket, míg a "mentorok" hatására eljutnak arra a pontra, hogy az erőszak az egyetlen megoldás a helyzetükre.

Hat hónappal Damian halála után Christianne felkereste Koehlert Berlinben, aki bemutatta őt három másik nőnek, akiknek a gyerekeit szintén megölték, miután radikális csoportokhoz csatlakoztak Szíriában. Mindannyian elhozták családi fotóalbumjaikat, és megosztották egymással gyermekeik emlékét. Sok hasonlóságot fedeztek fel egymás történeteiben, Koehler pedig elmesélte az anyáknak, hogy

ezek az esetek egyáltalán nem egyediek vagy különlegesek, és hogy hiába marcangolják magukat, nem tudtak volna ellene semmit sem tenni. 

Koehler segítségével Christianne két szervezetet is alapított – Hayat Canada és Mothers for Life néven –, hogy segítsen a radikalizált fiatalok szüleinek. Azóta folyamatosan Kanadát járja, és tanároknak, diákoknak, rendőröknek beszél arról, hogyan lehet észrevenni a radikalizálódás jeleit a barátokon, rokonokon, valamint hogy mit tudnak tenni ezzel kapcsolatban.

Karolina története

A dán Karolina Dam fia már hét hónapja volt Szíriában, mikor édesanyja olyan híreket kapott róla, miszerint gyermeke Aleppó közelében megsérült. Ő ekkor biztos volt benne, hogy Lukas meghalt.

Karolina DamFotó: Emily Kassie for Huffington Post

A sebesülés estéjén az asszony egyedül üldögélt otthon, idegességében nem tudta visszafogni magát, és a következő SMS-t írta fiának: 

Lukas! Nagyon szeretlek, drága fiam. Hiányzol, ölelni és érezni akarlak. Fogni akarom finom kezeidet, és mosolyogni rád.

Az SMS-re nem jött válasz. Egy hónap múlva azonban valaki visszaírt neki Lukas telefonjáról. 

Na és mi a helyzet az én kezeimmel, hehe?

Karolinának fogalma sem volt, kinél lehet Lukas mobilja, de mindent megadott volna, ha információt kap fiáról. Próbált nyugodt maradni, és válaszolt az üzenetre:

A tiédet is, kedvesem, de leginkább Lukasét.

A beszélgetőpartnere erre így reagált:

Szeretnél hallani egy rossz hírt?
Igen, drágám.

- írta erre Karolina. Majd pár perc múlva jött is a válasz:

A fiad szanaszét van, darabokban.

Hogyan jutott el idáig?

Christianne Boudreau februárban levelet kapott Dániából, egy Karolina Dam nevű nőtől. Karolina azt írta, hogy ő is elvesztette az egyik fiát Szíriában, és szeretne kapcsolatba lépni hasonló cipőben járó anyákkal. Karolina elmesélt neki mindent fiáról, Lukasról, akit folyton csak "az én fiam"-ként emlegetett.

LukasForrás: Karolina Dam

Lukas visszahúzódó gyerek volt, 10 éves korában Asperger-szindrómát és figyelemzavart diagnosztizáltak nála, serdülőként pedig egyre súlyosabbá vált az állapota. Betegsége problémás viselkedéssel párosult: többször is lopáson kapták. Később - Damianhez hasonlóan - Lukas magatartásában is javulás következett, állást kapott egy autószerelő műhelyben. Lukas munkatársainak többsége muszlim volt, akik befogadták a fiút, és bevezették vallásuk tanításaiba.

Karolina csak akkor tudta meg, hogy fia áttért az iszlám hitre, amikor néhány hónappal később észrevette, hogy Lukas egész nap nem eszik semmit. A fiú ugyanis betartotta a ramadánt.

Christianne-hoz hasonlóan kezdetben Karolina is egy kisebb csodaként élte meg fia átalakulását: végre az ő nehezen megközelíthető fia megnyílt, kommunikatív és jókedvű lett. A változás azonban rövid ideig tartott, fiának gyakran voltak dühkitörései, sőt olyan is előfordult, hogy

Lukas zokogva jött haza, és azt mondta anyjának, hogy ha nem tér át az iszlám vallásra, nem csatlakozhat majd hozzá a mennyországban.

Karolina megrémült fia viselkedésétől, így Lukast intézetbe adta, ahonnan a fiú hamarosan megszökött. Albérletbe költözött három, nála jóval idősebb muszlim férfival Koppenhága közelében. Bár Karolina jelentette fia eltűnését a rendőrségen, mivel Lukas naponta hazatelefonált, a rendőrök nem foglalkoztak az üggyel. Mikor később Lukas hazatért, édesanyja úgy döntött, ismét intézetbe küldi fiát.

Miközben pakolta be Lukas dolgait a bőröndbe, egy golyóálló mellényt talált az ágya alatt.

A fiú ekkor mindössze 15 éves volt.

2014 májusában, alighogy Lukas elmúlt 18 éves, végleg megszökött az intézetből, és eltűnt. A szökés után néhány nappal a szír–török határról hívta fel az anyját, mondván, hogy a törökországi menekülttáborokban fog dolgozni.

A távozását követő hónapokban Lukas folyamatosan kapcsolatban volt édesanyjával,

de Karolina nem tudta, hogy fia ekkor már átkelt a szír határon, és csatlakozott az Ahrar as-Sam nevű, Idlib tartományban működő iszlamista csoporthoz.

Ebben az időben Karolinának még úgy tűnt, fiának honvágya van. "Hívj vissza kérlek!" "Nagyon szeretlek, én egyetlen anyukám"- ilyen és ehhez hasonló üzeneteket írt Lukas az anyjának, sőt még a család macskája felől is sokat érdeklődött. Ekkortájt egy fotó is készült Lukasról Szíriában, amint imádságra készülve éppen megmosakodott, a képen boldognak látszott.

Szeptemberre aztán Lukas elnémult. Bár édesanyja akkor ezt nem tudhatta, ebben az időben történt, hogy az Ahrar as-Sam vezetése megsemmisült egy ISIS-támadásban, és az így kialakult káoszban Lukas csatlakozott az Iszlám Államhoz. Amikor két hónappal később Lukas újra felbukkant, Karolina SMS-ben próbálta meggyőzni, hogy térjen haza.

El kell mondanod, hogy mikor jössz haza!

- írta az édesanya.

Nem tudom megmondani, mert én sem tudom.

 - ez volt az utolsó beszélgetésük.

2014. december 28-án éjszaka, Adnan Avdic, Lukas egyik koppenhágai muszlim barátja csengetett Karolinánál, és elmondta neki, hogy Lukas megsebesült. Karolina abban a percben érezte, hogy fia már nincs e világon. 

Még ugyanazon az éjszakán, Avdic elküldte Karolinának egy zártkörű Facebook-csoport linkjét. Az asszony csatlakozási kérelmét azonnal jóváhagyták, és a posztok között pár perc múlva meg is látott egy fotót fiáról, amint a földön ücsörögve egy Kalasnyikovval pózol, míg a háttérben egy ISIS-zászló lengedezett. Ahogy tovább böngészte az üzenőfalat, a videók automatikusan elindultak. Figyelte az erőszakos, lefejezős videókat, és várta, hátha megpillantja valahol fiát. Hamarosan rábukkant egy posztra, ami egy Saheed nevű férfi haláláról szólt. Ekkor már tudta, hogy Lukas muszlim neve Saheed volt. Az asszony először túlságosan megrémült, végül mégis írt egy üzenetet a csoportba:

Ő az én fiam, meghalt? Válaszoljatok, és mondjátok meg!

Egy Abu Abdul Malik nevű férfi rövidesen válaszolt is:

Karolina Dam, te voltál testvérünk számára az egyik legfontosabb, folyton rád gondolt, és sokat emlegetett téged. Ezek a hírek szörnyűek lehetnek egy anyának, függetlenül attól, hogy hívő vagy hitetlen, hiszen egy anya szeretete a fia iránt különleges. Reméljük, Allah átsegít ezen a szörnyű veszteségen, és befogadja a mi testvérünket.

Karolinát rengeteg kérdés kínozta. Tudni akarta, mit csinált a fia valójában Szíriában? Hogyan jutott el oda? De mindenekelőtt azt nem tudta felfogni, hogy egy szocializációs problémákkal küzdő gyerek hogyan tudta ilyen ügyesen elrejteni előle valódi életét. A következő hetekben közösségi oldalakon keresztül tucatnyi más harcost is megkeresett, bárkit, aki úgy tűnt, hogy kapcsolatban lehetett Lukasszal. Mivel egyetlen Facebook-poszt utalt csak fia halálára, muszáj volt valahogy információhoz jutnia,

beszélgetésbe elegyedett hát a dzsihádistákkal, és anyaként kezdett el velük viselkedni. 

Emlékeztette őket, hogy egyenek rendesen, "édesemnek" hívta őket, és leszidta őket, ha épp gorombák voltak.

A fiát ismerő dzsihádistáktól azt is megkérdezte, hogy Lukas fejezett-e le embereket. A harcosok megnyugtatták, azt mondták neki, hogy nem volt köze az erőszakos cselekedetekhez. Az asszony örömmel hitt is nekik. Csak később tudta meg a dán titkosszolgálattól, hogy ez nem volt teljesen igaz: Lukas is részt vett a vérontásban.

Mióta a fia elhagyta Karolinát Szíriáért, az asszony nagyon megöregedett. Az arcát a gyász elgyötörte, és ráncossá tette. A nappalijában egy "síremléket" állított fel fiának, ott őrzi azt a pulóvert is, amelyet akkor talált meg az ágy alá dobva, miután fia meghalt.

Nem volt kimosva, fia illatát érezte rajta. Most egy nejlonzacskóba csomagolva őrizgeti a nappali közepén.