Hús-vér nők utánozták le a Pirelli naptárban meztelenkedő Amy Schumert

Amy Schumer fotózás Pirelli naptár plus size
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Daniella, Hannah és Jade örömmel mondtak igent egy brit lap felkérésére, hogy Amy Schumert utánozva ők is egy szál bugyiban pózoljanak a kamerának – úgy, ahogyan a Pirelli naptárban is láthattuk.

Amy Schumer után szabadon! Három nő vetkőzött le és pózolt ugyanúgy, ahogyan a feminista ikon és komikus is megtette a 2016-os Pirelli naptárban a Mirror nevű lap felkérésére. Jade, Daniella és Hannah célja, hogy megmutassák: plusz kilókkal is lehet teljes életet élni, és sokkal boldogabbak most, hogy az önsanyargatás helyett az elfogadást választották.

Forrás: Mirror

Daniellára a terhesség alatt jöttek fel a kilók, amelyektől hiába próbált, nem tudott megszabadulni. Az anyuka mára elfogadta testét, bármikor bikinire vetkőzik, és inkább a fiával szeretné tölteni az idejét, nem pedig az edzőteremben.

Forrás: Mirror

Hannah inkább egészséges, semmint vékony szeretne lenni. A személyi edzőként is dolgozó lány elmondása szerint sokkal magabiztosabb és jobban érzi magát a bőrében, amióta nagyobb méretű ruhákat hord.

Forrás: Mirror

Jade szerint nem marad ki semmiből az életben attól, hogy nagyobb méretű ruhákat hord. A diétázás alatt sohasem érezte magát boldognak, hiába is fogyott le. Ma már nem fogyókúrázik, de edzeni olykor-olykor eljár, és remekül érzi magát a bőrében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.