Ezek lesznek 2016 legkülönlegesebb épületei

Forrás: libeskind.com -
innovatív Egyesült Arab Emírségek San Francisco modern London Tajpej város épület Varsó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A technika fejlődésének, a modern élet térhódításának hatására a városok arculata folyamatosan változik. A hagyományos ingatlanok mellett egyre extravagánsabb, egyre különlegesebb formájú, felépítésű épületek jelennek meg, és nem lesz ez másképp ebben az évben se. Íme öt szokatlan épület, amelyet - ha minden jól megy - 2016-ban adnak majd át.

Sky Pool - London

A londoni Nine Elms városrészben épülő Sky Pool elnevezésű épület valójában egy 35 méter magasságban elhelyezett, két toronyházat összekötő, üvegfalú úszómedence. A hihetetlen konstrukció 6 méter széles és 1,5 méter mély lesz, és a mindössze 20 cm vastag, teljesen átlátszó üvegnek összesen 225 tonna víz nyomásának kell majd ellenállnia. Az építmény alulnézetből, azaz az utcai járókelők perspektívájából leginkább egy akváriumhoz fog hasonlítani.

Sky Pool Forrás: ballymoregroup.com

Louvre Abu Dhabi - Egyesült Arab Emírségek

A Jean Nouvel francia építész által tervezett Louvre Abu Dhabit a 2700 hektáros Saadiyat-szigetre álmodták meg. Már a nevéből is ki lehet következtetni, hogy az arab Louvre egy világszínvonalú kulturális és művészeti központ lesz. A névhasználatért és szakmai tanácsadásért több százmillió dollárt fizettek ki Franciaországnak.

Louvre Abu Dhabi Forrás: louvreabudhabi.ae

Modern Művészetek Múzeuma - San Francisco

Miután átesett egy három évig tartó felújításon, a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeuma 2016-ban egy igen látványos, új épülettel bővül majd. A munkálatokat a Snøhetta nevezetű norvég építési cég végzi, a dizájnt pedig Mario Botta álmodta meg.

SFMOMA Forrás: sfmoma.org/Henrik Kam

Agora Garden - Tajpej

Az Agora Garden névre hallgató fenntartható felhőkarcoló, egy olyan 20 emeletes, dupla légcsavaros szerkezet, amely számos innovatív zöld technológiai megoldást rejt magában. A Vincent Callebaut által tervezett futurisztikus építmény egy rögzített központi mag körül forog majd, és fel lesz szerelve egy eső- és használtvíz felfogó rendszerrel, és egy szerves hulladékot komposztáló berendezéssel is.

Agora Garden Forrás: vincent.callebaut.org

Zlota 44 - Varsó

A Varsó szívében, a Złota utca 44. szám alatt épülő toronyház nem kevesebb, mint 194 méter magas lesz, és 54 emeletes. Az izgalmas formájú felhőkarcolót 2007 végén kezdték el építeni Daniel Libeskind tervei alapján. Ha elkészül, Lengyelország egyik leginnovatívabb és legformabontóbb lakóingatlana lesz.

Zlota 44 Forrás: libeskind.com
Az 51 milliárdos gettó - Szocsi, a sivár szellemvároshttp://www.life.hu/otthon/20160127-mindenidok-legdragabb-olimpiaja-szocsiban-a-pusztulas-szelen.htmlSzocsi évek óta volt már Vlagyimir Putyin egyik kedvenc üdülőhelye, nem meglepő hát, hogy az orosz elnök ebbe a Fekete-tenger partján elterülő városba álmodta meg az első orosz téli olimpiát. Az álma teljesült is, nem akármilyen módon: a XXII. téli játékok minden idők legdrágább - nem mellékesen pedig legkorruptabb - olimpiája volt. Otthon--5 olcsó felújítás, amivel növelheted otthonod értékéthttp://www.life.hu/otthon/20160126-5-olcso-lakasfelujitas-amivel-novelheted-otthonod-ingatlanod-erteket.htmlNem mindenki engedheti meg magának, hogy eladásra szánt otthonán nagyobb volumenű felújításokat végezzen, ám néhány kisebb változtatással is jelentősen lehet javítani az ingatlanok értékén. Íme, öt relatíve olcsó, mégis hasznos beruházás. Otthon--10 dolog, ami egy pasi nappalijából sem hiányozhathttp://www.life.hu/otthon/20160125-10-dolog-ami-egy-pasi-nappalijabol-sem-hianyozhat.htmlFontos, hogy a nappali élhető, barátságos és hangulatos helyiség legyen. Ha viszont egy legénylakásról van szó, ezek a szempontok már nehezebben érvényesülnek. Sok férfi esik ugyanis abba a hibába, hogy a lakása inkább emlékeztet egy kollégiumi szobára, mint egy stílusos otthonra. Otthon--Lenyűgöző szállások, különleges otthonok - Te is beköltözhetsz!http://www.life.hu/otthon/20160122-kulonleges-es-hangulatos-airbnb-szallasok-a-vilag-korul.htmlAz eredetileg AirBed & Breakfast nevezetű közösségi hálózat azzal a céllal jött létre, hogy a drága hotelek és egyéb szálláshelyekkel szemben alternatívát kínáljon az utazni vágyóknak. Az AirBnB szállásoknak nem az olcsóság az egyetlen előnye: ha kitartóan kutat az ember, a családi házak és apartmanok között bizony valódi kincsekre lehet bukkani! Otthon--Amikor a környezettudatos fűtés és hűtés találkozik a modern dizájnnalhttp://www.life.hu/otthon/20160114-kornyezettudatos-futes-es-hutes-levego-viz-hoszivattyuk.htmlA belsőépítészek és építészek azért kedvelik a levegő-víz hőszivattyúkat, mert nem csúfítják a teret radiátorok és csövek, és nem kell bajlódni a kéménnyel. Az édesanyák pedig azért, mert azon kívül, hogy kíméli a családi kasszát, soha többé nem kell a szén-monoxid-mérgezéstől félniük. Otthon--Készíts pihe-puha állatfekhelyethttp://www.life.hu/otthon/20160107-csorba-anita-tertervezo-cica-kutya-fekhelyet-keszit.htmlHázi kedvenced kinőtte, esetleg szétrágta régi fekhelyét? Nem kell ezreket költened arra, hogy újat vegyél - csak egy kinyúlt pulcsi kell, és te magad is készíthetsz pihe-puha ágyikót! Csorba Anita tértervező megmutatja, hogyan kezdj neki. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.