A kutatók egy listán rangsorolták azokat az élelmiszereket, amelyek esetében gondot jelenthet megállni egyetlen adagnál.

Nem a mi hibánk, ha esetenként megkívánunk, és nem bírjuk abbahagyni egy-egy étel evését – állítják a Michigani Egyetem kutatói.

Forrás: Thinkstock

A MentalFloss oldalon megjelent tanulmányt két részletben készítették el: az első körben 120, 18 és 23 éves kor közötti egyetemistának kellett elmondaniuk a különféle ételek képei alapján, hogy melyikkel milyen „problémáik" szoktak adódni. Például többet ettek belőle a kelleténél, mint szerettek volna, vagy úgy érzik, túlzottan szeretik a fotón látható finomságot.

Forrás: Thinkstock

A második körben 384 18-64 év közöttinek kellett értékelnie egy skálán 35 különböző ételt. A kutatók szerint azok az ételek, amelyek úgymond „jutalmat" ébresztenek az emberekben, a kábítószerhez hasonló függőséget okozhatnak. Ezt pszichológiai értelemben vett jutalomnak nevezik, és általában a nagyobb zsírtartalmú, magas glikémiás indexes, feldolgozott élelmiszerek tartoznak ide.

A tanulmányban megjelentett, függőséget okozó ételek listáját alább tekintheted meg:

1. Pizza

2. Csokoládé

3. Chips

4. Kekszek

5. Fagylalt

6. Sült krumpli

7. Sajtburger

8. Szénsavas üdítők

9. Sütemények

10. Sajt

11. Bacon

12. Sült csirke

13. Lepényekbe göngyölt húsok (gyros, wrapek, burrito stb.)

14. Vajas pattogatott kukorica

15. Reggelizőpelyhek

16. Rágógumi

17. Steak

18. Muffin

19. Mogyoró

20. Tojás