Hétvégén 13. alkalommal került megrendezésre a Little Miss Hungary Gyermekszépségverseny és tehetségkutató. Megválasztották az idei év legszebb és legtehetségesebb gyerekeit, valamint a legszebb anyukát is.
A korábban elődöntőkön kiválasztott kislányoknak és kisfiúknak népviseletben, utcai ruhában, koktélruhában és egy fantázia kosztümben kellett felvonulniuk a zsűri előtt, valamint minden versenyzőnek készülnie kellett egy rövid műsorszámmal is. A verseny abszolút győztese a lányok közül Sarkadi Bíborka, míg a fiúknál Till Krisztián lett. Ők lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek a Little Miss World és Little Miss Europe versenyeken Görögországban.

A 2016-os gála több szempontból is rendhagyó volt. Bartalovics Ildikó versenyigazgató ugyanis meghívta az elmúlt 12 év Little Miss Hungary versenyeinek győzteseit, akik közül megválasztották a királynők királynőjét, valamint kiállítást rendeztek a verseny történetének fotóiból, sajtóanyagaiból, és fontosabb emlékeiből. Nagy megtiszteltetés, hogy a 13. Little Miss Hungary Gyermekszépségverseny és tehetségkutatóra ellátogatott Natalya Kovalyova, a Little Miss World versenyeket 46 országban összefogó cég tulajdonosa, illetve egy világhírű fotós, Paolo Marchetti is.

Kaiser Csinszka, Little Miss Hungary
Bábel Virág, Pre-teen Miss Hungary
Tóth Boglárka, Tini Miss Hungary
Kovács Kevin, Mini Mister Hungary
Dexler Dominik, Little Mister Hungary
Till Krisztián, Pre-teen Mister Hungary
Gunics Rafael, Tini Mister Hungary