Wolf Kati: „Sokat dolgozom azért, hogy hízzak”

X-Faktor hajlékonyság énekesnő jóga Wolf Kati
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnőt különleges élménnyel leptük meg, hiszen kipróbálhatta, milyen érzés, amikor a teste minden porcikáját kicsavarja és megnyújtja. 

Wolf Katinak tökéletes az alakja, ezért őt a pluszkilók sosem motiválták abban, hogy edzésekre járjon. A jóga azonban hamar magával ragadta az énekesnőt, aki megtisztelt azzal, hogy velem próbálta ki először ezt a fantasztikus mozgásformát.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Nem vagyok kimondottan sportolós típus, de ettől függetlenül mozgok, táncolok, és olyankor nagyon élvezem, hogy átmozgatom a testem.

Gyerekkoromban még azon is vacilláltam, hogy énekes vagy táncos legyek-e.

A férjem sportosabb családból jön, így náluk elemi fontosságú a mozgás, és mellette tapasztaltam meg azt az érzést, hogy milyen, amikor jó társaságban könnyebben megy az edzés.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Az alkatomnak köszönhetően annyit ehetek, amennyit akarok, ez genetika, és tudom, sokan irigyelnek is érte.

A legtöbb nő mást akar, mint amilyen, én például szívesen vennék néhány pluszkilót”

– kezdte Kati, aki a jógát már régóta szerette volna kipróbálni.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„A jógával régóta szemezek, és mindig valahogy elém keveredik, de még sosem próbáltam ki. Az előfeltevésem, hogy

a jóga nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jót tesz.

Úgyhogy kíváncsian várom, milyen élményben lesz részem” – mosolygott Kati a gyakorlás előtt, és arról is mesélt, hogy tetszett neki a dinamikus jógaóra.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Életem első jógaóráját nagyon élveztem, mert pontosan megéreztem az izmaimat, szinte izomrostokra lebontva. A felsőtestem nem elég erős, ezért jólesett, hogy végre azt éreztem, megdolgoztatom a hátizmaimat.

Mivel rossz tartással nem lehet jól énekelni, mindig nagyon figyelek a gerincemre,

így sosem voltak fájdalmaim, de ettől függetlenül nem árt erősíteni a mélyizmokat. Ahhoz, hogy jól vegyem a levegőt, fontos az egészséges tartás.

Fotó: Polyák Attila/Origo

A jóga remekül fejleszti a testtudatot, és gyakorlás közben észrevenni, hogy olyan feszültségek vannak a testünkben, amikről napközben nem veszünk tudomást”

– magyarázta Kati, akivel arról is beszélgettünk, hogy a jóga nemcsak arra szolgál, hogy a testet fejlessze, hanem hogy a gyakorló eljuthasson egy nyugodt, megkönnyebbült, meditatív állapotba.

„Szoktam otthon meditálni, de bevallom, nehezen megy, mert mindig jönnek a gondolatok, érzések. Legjobban akkor ment, amikor az első kislányomat, Jankát vártam.

Abban az időben magamtól leültem meditálni, és kizártam mindent, fantasztikus tapasztalás volt.

Megismertem jobban az érzéseimet, a testemet” – mesélte az énekesnő, aki egy ideig Keleten élt, így adódott a kérdés, ott nem ragadta-e magával a keleti kultúra és hitvilág.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Azt gondolom, a hétköznapi életünk mögött van még egy felettes energia, ami mozgat minket.

Úgy vagyok a spiritualitással, hogy meg kell találni az egyensúlyt az életünkben, hogy miben és mennyire hiszünk, és emellett a hétköznapi világunkban is helyt kell állnunk.

Hongkongban minden más. A kultúra, a hitük, a világuk. Én azt nem tudtam megszokni vagy megszeretni. Tiszteletben tartom, de nekem sokkal jobb itthon.”

Fotó: Polyák Attila/Origo

Vicces jógapercek Bebével – jógaórára vittük az énekesthttp://www.life.hu/ez-zsir/20160405-bebet-abebe-daniel-enekest-jogaorara-vittuk.htmlA mosolygós énekest, aki nemrég drasztikus fogyókúrán esett át, jógaórára invitáltuk, ahol többet nevettünk, mint izzadtunk. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - OrigoDukai Regina: „Jóga közben tudok teljesen kikapcsolni"http://www.life.hu/ez-zsir/20160128-dukai-regina-modellt-jogaorara-vittuk-mivel-o-mar-gyakorlott-jogazo-a-nehezebb-aszanakat-is-ugyesen.htmlA modellt régóta szerettem volna elcsalni a jógaórámra, amikor igent mondott, tudtam, ez egy igazán csajos gyakorlás lesz. Ez Zsír!--Jógaórával leptük meg Iszak Esztithttp://www.life.hu/ez-zsir/20160112-iszak-esztit-a-viva-tv-musorvezetojet-gerincjoga-orara-vittuk.htmlA gyönyörű műsorvezetőt elcsaltam egy jógaórámra, és bár sejtettem, hogy ügyesen végrehatja majd a nehezebb testtartásokat is, arra nem gondoltam, hogy remek jógatársra lelek benne. Ez Zsír!--Molnár Anikót jógaórára vittükhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151104-molnar-anikot-az-egykori-nagy-ot-jogaorara-vittuk-es-megdolgoztattuk-az-izmait.htmlAz egykori Nagy Őt meginvitáltuk egy gerincjógaórára, és bár tinédzserkora óta nem próbálta az ászanák világát, ügyesen hajtotta végre a nyakatekertebb pózokat is. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - OrigoIstenes Bencét kicsavartuk - Jógaórára vittük a műsorvezetőthttp://www.life.hu/ez-zsir/20151005-istenes-bencet-az-rtl-klub-musorvezetojet-egy-jogaorara-vittuk-ahol-kicsavartuk-es-megneztuk.htmlA pörgős életet élő sztárt megleptük egy gerincjógaórával, és megmutattuk neki, hogy a pasiknak is jól áll, amikor szép testtartásban pózolnak. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - OrigoVarga Izabella: "Az életstílusom? Kaotikus!"http://www.life.hu/ez-zsir/20160425-varga-izabella-az-rtl-klub-baratok-kozt-szinesznojet-jogaorara-vittuk.htmlA Barátok közt színésznője bevallottan a jóga szerelmese, hiszen már az első gyakorláskor euforikus élménnyel gazdagodott. A színésznővel elmélyülésről és teljes kikapcsolódásról beszélgettem. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.