Fenyő Miklós unokájával koncertezett: Végre egy közös kép!

unoka koncert nagypapa Fenyő Miklós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon cuki képeket posztolt Fenyő Miklós az unokájáról. A zenész nagy örömére Balázs még a koncert előtti pillanatokban is vele lehetett.

Fenyő Miklós karrierjéről, munkásságáról szinte minden korosztály hallott már, ha máshonnan nem, de az életét feldolgozó Made in Hungária című filmből biztosan. Hiába a hosszú évtizedek óta tartó reflektorfény,

a legendás énekes magánéletéről mégis vajmi keveset tudunk.

Amellett, hogy a lassan 70 éves sztár még mindig megállás nélkül koncertezik, büszke apa és nagypapa is. Családjáról viszont csak nagyon ritkán láthatunk képeket. Éppen ezért örülünk például a mostani posztjának, ugyanis végre láthatjuk két és fél éves unokájával, a kis Balázzsal. Nagypapa és unokája szemmel láthatóan imádják egymást.

A büszke nagypapa még legutóbbi margitszigeti koncertjére is magával vitte a kicsit, akivel néhány közös kép is készült.

Fenyő lánya, Dió korábban már elmesélte, hogy édesapja nem egy földön csúszkálós, gügyögős nagyszülő, ám rengeteget beszélget unokájával és egyfolytában puszilgatja. Nagyon jó a viszony kettejük között.

Minst ismeretes, Fenyő Miklós éppen akkor vesztette el szeretett feleségét, amikor kiderült, hogy lánya babát vár, talán ettől is olyan szoros a köztük lévő kötelék is.

Hétköznap háziasszonnyá változik Rubint Rékahttp://www.life.hu/csalad/20160928-rubint-reka-mos-es-vasal-hetkoznap-teljesen-atlagos-anyuka.htmlMíg más gyerekek a hétvégét szüleikkel töltik, a Schobert családnál ilyenkor van a legnagyobb hajtás: táborok, edzések, haknik. A gyerekek a hétvégét anyjuktól sokszor távol töltik, de a hétköznapok a családról szólnak.Család--Szülői hálószobatitkok http://www.life.hu/csalad/20160926-szex-gyerek-mellett-a-hazassagban.html„A szülői szex három feltétele: az egymás iránti elköteleződés, a kreativitás, a humor és a kávé. Jah, hogy ez négy volt? Bocsánat, kicsit fáradt vagyok...” – mondja egy kétgyerekes, dolgozó anya. Vajon mitől tud működni az intimitás a kisgyerekesek háza táján, és miért nagyon fontos, hogy működjön? Erre kapunk most választ egy bennfentestől. CsaládOrigoFésűs Nelly komoly elhatározásra jutott: nehéz lesz az elszakadáshttp://www.life.hu/csalad/20160928-fesus-nelly-komoly-elhatarozasra-jutott-kislanya-bolcsodebe-megy.htmlFésűs Nelly komoly elhatározásra jutott: bölcsődébe küldi kislányát, aki hamarosan betölti a második életévét. A színésznő szerint az elszakadás neki sokkal nehezebb lesz, mint Elzának. CsaládOrigoÉdes képet posztolt kisfiáról Csobot Adél: Cuki babafotó! http://www.life.hu/csalad/20160927-csobot-adel-ujabb-cuki-fotot-mutatott-a-kisfiarol-ennivaloak-azok-a-labacskak.htmlBár az énekesnő még csak 22 éves, már most igazi mintanyaként viselkedik. Nátán bearanyozza a mindennapjait, melyről örömmel oszt meg néhány cuki felvételt. CsaládOrigoA kis György herceg nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a szüleithttp://www.life.hu/csalad/20160927-gyorgy-herceg-kellemetlen-helyzetbe-hozta-szuleit-nem-volt-hajlando-kezet-fogni-a-kanadai.htmlA királyi pár és cuki gyermekeik a közelmúltban Kanadába látogattak. A csemetéknek ez volt az első úgynevezett hivatalos útjuk. A kis György herceg ezúttal sem hazudtolta meg önmagát és egy újabb emlékezetes pillanatot okozott nekünk. Család--Szabó Zsófi édesanyja: “Zsoltinak áldott jó természete van”http://www.life.hu/csalad/20160927-szabo-zsofi-edesanyja-szerint-zsoltinak-jo-termeszete-van-sajnalja-hogy-szabo-gyula-nem-lehet-ott-az.htmlSzabó Zsófi édesanyja nagyon örül lánya boldogságának, de egyáltalán nem szól bele a fiatalok dolgába legyen szó akár az esküvőről, akár az unoka érkezéséről. A menyasszonyi ruha kiválasztásában azonban ő is segített. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.