Gyerekek, akik beperelték saját szüleiket

meglepő szülő bíróság per gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülők gyakran megfeledkeznek róla, pedig bizony gyerekeiknek is vannak jogaik, amit az alábbi esetekben a bíróságon próbálták meg érényesíteni.

A lány, aki beperelte a szüleit, mert azok ciki gyerekkori fotókat posztoltak róla Facebookon

A jelenségről szakértőink segítségével egy korábbi cikkben már részletesen foglalkoztunk, de most íme, a valóságban is megtörtént az, amiről eddig csak elméleti síkon volt szó: a kamaszodó gyerekek bizony nem viselik túl jól, ha szüleik intim fotókat posztolgatnak róluk.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Egy most 18 éves osztrák lányról a szülei 2009 óta rendszeresen posztoltak intim, és számára ciki képeket, a gyerek engedélye nélkül. Az eltelt évek alatt több mint 500 képet osztottak meg róla. A lassan felnőtt tininél mostanra azonban betelt a pohár és szeretné, ha a bíróság szolgáltatna neki igazságot.

"Nem tudták, hol a határ, nem szégyenkeztek semmi miatt és nem érdekelte őket az sem, ha mondjuk az egyik képen éppen a vécén ültem, vagy totyogó kisgyerekként pucéran feküdtem a kiságyban", folyamatosan fényképeztek és mindent rögtön posztoltak is" - nyilatkozta a fiatal felperes.

A lány egyébként csak 14 éves korában szembesült azzal, hogy a szülei telespamelik a Facebookot az ő intim képeivel, mivel csak ekkor regisztrálhatott a közösségi oldalra. A lány először szép szóval próbálta meggyőzni szüleit, hogy töröljék oldalukról a róla készült több mint 500 képet, ám ők nem voltak hajlandók. Mikor úgy érezte, hogy nincs más módja, hogy szüleire hatást gyakoroljon, bírósághoz fordult.

A 25 éves férfi, aki beperelte szüleit, mert azok nem akartak több zsebpénzt adni neki

Egy 25 éves spanyol férfit utlimátum kapott szüleitől: vagy végre keres magának munkát, vagy beszüntetik a havi 588 dolláros zsebpénzét. A szülők végül be is tartották az igéretüket, fiúk pedig bosszúból beperelte őket. A bíró azonban a szülőknek adott igazat, elutasította a panaszát és utasította a fiút, hogy költözzön el otthonról és keressen munkát.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A nő, aki beperelte a szüleit, mert azok a Clamidya nevet adták neki

Egy fiatal nő, alig hogy kiköltözött szülei családi házából eldöntötte, hogy bosszút áll rajtuk azért, mert elmondása szerint tönkretették az életét. A súly és mentális problémákkal küzdő nő öt év alatt tizenkét öngyilkossági kísérletet élt túl és azt állatja, minden lelki traumát a szülei okoztak neki.

A szülők ugyanis lányukat Clamidyának nevezték el, ami ugye kísértetisen hasonlít a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegséget okozó Chlamydia trachomatis baktérium nevére. Ennek a furcsa egyezésnek az okán a lány gyerekkorában a társai csúfolódásának céltáblájává vált, ez a trauma pedig felnőtt életére is rányomta a bélyegét.

A fiú, aki beperelte szüleit, mert nem kapott elég pénzt Bar Mitzvah-ra

Egy 20 éves fiú azért perelte be édesanyját, mert az anno, mikor a fiú 13 éves volt, megígérte neki, hogy a nagymamájától 5000 dollárt fog kapni Bar Mitzvah-ra. Az összeget azonban az anyuka nem adta oda a fiúnak, hanem eltette a majdani főiskolai tanulmányaira.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

A bíró azonban a fiúnak adott igazat és kötelezte az anyukát, ahogy adja oda gyerekének a pénzt.

A fiú, aki 12 évesen "elvált" a szüleitől

Az 1980-ban született Gregory Ralph Kingsley volt ez első amerikai gyerek, aki legálisan megszakíthatta a kapcsolatot az édesanyjával. A fiú a nevét is megváltoztatta, miután a bíró megszüntette vér szerinti szülinek a jogait és engedélyezte, hogy nevelő szülők adoptálják.

Amikor a nők teste felett a politikusok rendelkeznek - Abortusztilalom Európábanhttp://www.life.hu/csalad/20161006-lengyelorszagi-abortusztilalom-milyen-hatassal-lenne-a-tarsadalomra-a-nokre.htmlTalán kijelenthetjük, hogy egyetlen nő sem jószántából dönt az abortusz mellett. Életük valószínűleg legnehezebb döntését hozzák meg azok, akik a terhességmegszakítást választják. Minden egyes döntés mögött különböző okok, személyes történetek állnak, a válsághelyzetben lévő nőknek pedig igenis meg kell adni a választás szabadságát. Egészen egyszerűen nem szabad engedni, hogy meglett korú férfi politikusok mondják meg, mit tehetnek a nők a saját testükkel. Család--A talán nőverő Johnny Depp után itt a talán gyerekverő Brad Pitthttp://www.life.hu/csalad/20161004-brad-pitt-es-johnny-depp-valasa-es-a-csaladon-beluli-er.htmlJohnny Depp után Brad Pitt - mi jöhet még? Hány 90-es évekbeli kultikus szépfiú fogja még 2016-ban beadni a válókeresetet? A rajongókat egymás után két világsztár tönkrement házassága is sokkolta, ami pedig talán még jobban kiverte a biztosítékot, hogy a válással párhuzamosan mindkettőjüket megvádolták családon belüli erőszakkal. Család--„Amíg nincs mise...” – Kislányok, akiknek szüzességét saját apjuk védelmezihttp://www.life.hu/csalad/20161005-tisztasagi-bal-tisztasaggyuru-a-szuzesseg-megorzese-erdekeben-amerikaban.htmlHabos-babos hófehér ruhás lányok, akiket sötét öltönybe öltözött fess férfiak szorítanak magukhoz – ebből a leírásból azt gondolná az ember, hogy David Magnusson svéd fotós valamilyen romantikus, tömeges esküvői ceremóniát kapott lencsevégre, pedig a valóság ettől egy picit messze áll. Az alábbi képeken a tizenéves kislányok apjukkal álltak az oltár elé, ahol ünnepélyesen szüzességi fogadalmat tettek nekik. Család--Egymásnak feszülő anyák, avagy a homokozóringhttp://www.life.hu/csalad/20161003-anyatigris-effektus-az-egymasnak-feszulo-edesanyak.htmlA játszótéri csatákat ugyan a gyerekek vívják, de a háborúkat az anyák. „Akkor, ott azt éreztem, hogy egy felborzolt szőrű nagymacska vagyok, akinek az izmai megfeszülnek, éles fogai kivillannak, szeme folyamatosan fókuszál... egy apró mozdulat, vagy szó és támad.” Így visszagondolva, kissé túlreagáltam, hogy a lányom homokozós lapátját elvette az a kisfiú, majd egy mosoly kíséretében elhajította. Mikor és meddig érdemes kiengednünk magunkból az anyatigrist? Család--Brangelináék szétmentek – Maradtak még álompárok Hollywodban?http://www.life.hu/csalad/20160929-angelina-jolie-es-brad-pitt-valasa-alomparok-hollywoodban.htmlEgy korszak ismét lezárult. Talán nem túlzás azt állítani, hogy 11 évvel ezelőtt az egész világ a szintén álompárnak számító Jennifer Aniston és Brad Pitt különválásán szörnyülködött, akiknek szakítását egy csábító harmadik, a gyönyörű Angelina Jolie okozta. Jolie és Pitt egymásra talált, több mint egy évtizedig kitartottak jóban-rosszban, fél tucat gyereket neveltek együtt, és most úgy tűnik, minden összedőlt. Az élet azonban nem áll meg, bár nekik nem sikerült, azért akadnak még évtizedek óta együtt élő álompárok Hollywoodban. CsaládAFPA világ legborzalmasabb állásaihttp://www.life.hu/csalad/20160923-a-vilag-legszornyubb-allasai.htmlRobotüzemmódba kapcsolva az irodában, vagy egy építkezésen gürcölve biztosan sokan érzik azt, hogy az ő munkájuk a legrosszabb az egész világon. Most azonban mindenki megnyugodhat! Megsúgjuk: mindig van rosszabb. Az alábbiakban öt olyan létező pozíciót gyűjtöttünk össze, amelyet még hat hónapnyi munkanélküliség után sem szívesen vállalnánk el. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.