A nemzetközi szépségverseny szervezői túlságosan kövérnek találták a 2015-ös Miss Izlandot, megpróbálták rávenni arra, hogy szinte semmit ne egyen. Arna Ýr Jónsdóttir pedig úgy döntött, hogy szépen hazamegy inkább.

Nem vett részt a Miss Grand International elnevezésű nemzetközi szépségversenyen Miss Izland, mert olyan dolgokra próbálták rávenni, amit ő nem volt hajlandó teljesíteni. A szervezők túl kövérnek találták a szépséget, ezért meghökkentő javaslattal álltak elő. Azt mondták a lánynak, hogy a reggelit hagyja ki, ebédre egy kis salátát egyen, vacsorára pedig igyon vizet, tehát tulajdonképpen arra akarták rávenni, hogy éheztesse magát.

Forrás: Instagram/Arna Ýr Jónsdóttir

A mindössze 20 éves versenyzőnek egyébként semmi problémája nincs a testével, éveken keresztül sportolt, és szerencsére ez az ajánlat sem ingatta meg az önbizalmát. Ahelyett, hogy csendben betartotta volna a javasolt "étrendet", ő úgy döntött, hogy ilyen áron nincs szüksége semmilyen címre.

"Ha a verseny szervezői azt akarják, hogy lefogyjak és nem tetszem nekik úgy, ahogy vagyok, akkor nem érdemlik meg, hogy megjelenjek a TOP 10-ben. Igen, a vállam egy kicsit szélesebb, mint a többi lányé, de ez azért van, mert tagja voltam az izlandi atlétikai csapatnak és büszke vagyok rá" - nyilatkozta Arna Ýr Jónsdóttir, és ezzel a lendülettel hazament, nem vett részt a versenyen.

!
Kíváncsi vagy a magyar sztárok életmódtippjeire, arra, hogy ők hogyan tartják magukat formában? Vasárnap délután 16.00-kor minden kiderül – nézd az Ez Zsír! magazint a LifeNetworkön Sarka Katával!