Alanis Morissette szülő család sztárok Hollywood Gwyneth Paltrow Mayim Bialik Madonna Javier Bardem Penelope Cruz gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyereknevelés az egyik olyan téma, amiről mindenkinek megvan a véleménye, és amivel kapcsolatban mindenki okosabbnak és tapasztaltabbnak gondolja magát a másiknál. Az alábbi hollywoodi anyukáknak és apukáknak azonban mondhat bárki bármit, csak a számukra legszimpatikusabb elvek mentén hajlandóak nevelni gyerekeiket. 

Penélope Cruz és Javier Bardem

Penélope Cruznak és Javier Bardemnek két gyerkőce van, a gyereknevelés terén pedig az úgynevezett RIE irányzat hívei. Az RIE (Resources for Infant Educarers) filozófia egy Amerikában élt magyar hölgy, Magda Gerber nevéhez fűződik, a lényege pedig hogy a szülő a kisgyerekére ne idomított állatként tekintsen, hanem megadja neki az individuumnak kijáró tiszteletet. Így például nem cukiskodnak és gügyögnek a kicsikkel, hanem felnőttes párbeszédeket folytatnak, és „méltóságteljesen”bánnak velük. A módszert követve továbbá a szülők nem irányítják a gyerekek mozgását, mert a szabályok szerint a gyereket nem szabad olyan testhelyzetbe tenni, amilyet önállóan nem venne fel, vagy nem tud belőle kikerülni.

Penélope Cruz Forrás: Northfoto

Alanis Morrisette

Alanis Morrisette énekesnő a szoptatás híve – ebben eddig nincs is semmi furcsa. Ám a színésznő azt az elvet vallja, hogy addig kell szoptatni egy gyereket, amíg az igényli – ha a lurkó hétéves koráig szopizna, akkor nem szabad ebben meggátolni. Az énekesnő a nagyobbik fiát legalább négyéves koráig biztosan szoptatta, arról azonban nincs hír, hogy a most hatéves kisfiú vajon már leállt-e a szopizással.

Alanis Morrisette és családja Forrás: instagram.com/alanis

Madonna

Ki gondolta volna, hogy a botrányos életű énekesnőből vaskalapos szülő lesz? Valószínűleg tanult saját ifjúkori hibáiból, ezért gyermekei születésekor eldöntötte, hogy nem engedi, hogy ők is elkövessék azokat. Ennek érdekében egészen pici koruktól kezdve a gyerekek minden lépését megpróbálta leszabályozni. Lánya, Lourdes neveléséről egyszer így nyilatkozott: „Amíg nincs makulátlan rend és tisztaság a szobájában, nem kapja vissza a ruháit. Mindennap ugyanabban kell iskolába mennie, ha nem tanulja meg a leckét.” Amikor pedig Guy Ritchie-től született fia, Rocco nála van, nem engedi, hogy a fiú cukros, sós, tartósítószereket tartalmazó ételeket egyen, de nem ihat tejet sem, és számos állati eredetű hozzávalóról is le kell mondania. Ezzel az életmóddal igazából még nem is lenne semmi baj, de talán jobb lenne, ha engedné, hogy a gyerekei saját döntéseket is hozhassanak.

Madonna Forrás: instagram.com/madonna

Gwyneth Paltrow

Azt eddig is tudtuk, hogy a színésznő az egészséges életmód megszállottja – amivel ismét csak nincs gond, ám ehhez a megszállottságához egy jó adag sznobizmus is társul. Amit a gyerekeibe is megpróbál belenevelni. Hogy milyen furcsa nevelési eszközei vannak? Nos, a többi között Paltrow gyerekei csak franciául és spanyolul nézhetnek tévét, és csak olyan játékokkal játszhatnak, amiket a mami a francia luxus-bevásárlóutcán, a Boulevard Beaumarchais-n vásárolt nekik. A gyerkőcök természetesen csak egészséges nassolnivalókat vehetnek magukhoz, mint például kelkáposztachipset, vagy a barna rizs és lenmagolaj kettőséből, Paltrow által készített különleges desszertet.

Gwyneth Paltrow Forrás: instagram.com/gwynethpaltrow

Mayim Bialik

A színésznő itthon főleg az Agymenők című sorozatból ismert, és csak kevesen tudják róla, hogy a való életben is majdnem olyan okostojás, mint a tévé képernyőjén. Bialik a Harvardra és a Yale-re is járt, 2007-ben pedig az UCLA-n idegtudományból doktorált. A színésznő egyébként két gyerek boldog anyukája, gyereknevelési elveiről pedig már egy könyvet is írt, az „attachment parenting” azaz a kötődő nevelés szószólójaként. Az elv lényege, hogy a kisbaba és a növekvő kisgyerek érzelmi szükségletei éppolyan fontosak az anyukának, mint a testiek. Az elmélet gyakorlói szerint például csak akkor lesz biztonságosan kötődő a gyerek, ha az anyuka sokáig, akár több évig is szoptat, magára köti a babát, vele alszik, és nem hagyja sírni. Ezek a nézetek egyáltalán nem ördögtől valók, sőt. Csak itt is – mint nagyjából minden esetben – meg kell találni azt a bizonyos középutat, ami anyának és babának is tökéletes, és egy idő után bizony el kell vágni a köldökzsinórt és hagyni kell, hogy a kicsi önállósodva feszegesse a saját határait.

Mayim Bialik és családja Forrás: instagram.com/missmayim

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.