Egy kreatív ötlet, kitartás és kemény munka – a 21. században ez a siker receptje. A digitális világnak köszönhetően, ha az ember mer nagyot álmodni, könnyedén a csúcsra juthat. Az alábbi lista szereplői a semmiből indultak, és pillanatok alatt globális szereplő vált belőlük. 

Mark Zuckerberg 

Zuckerberg csupán 32 éves, neve azonban a világ minden táján évek óta ismert. Zuckerberg a Facebook közösségi oldal megálmodója és készítője, még az egyetem alatt, iskolatársaival alapította. 2002-ben kezdte meg tanulmányait a Harvardon, és még abban az évben megfogalmazódott fejében a Facebook elődjének a gondolata, amit az egyetemen belüli kapcsolattartásra hamar létre is hoztak. Magát a Facebookot 2004-ben alapította, majd az egyre sikeresebb startup kedvéért otthagyta a Harvardot, és 11 év alatt az Egyesült Államok 10 leggazdagabb embere közé küzdötte fel magát. Az egyetemen találkozott Priscilla Channel, akivel 2012-ben összeházasodtak, 2015. december 1-jén pedig megszületett kislányuk, Maxima Chan. 

Mark ZuckerbergForrás: AFP/Kay Nietfeld

Elon Musk 

Musk igazán kalandos életutat járt be, mielőtt a csúcsra jutott volna. A Dél-afrikai Köztársaságban született, 17 évesen költözött Kanadába, azért mert el akarta kerülni a sorkatonai szolgálatot. Kanadában egyetemre kezdett járni, ahol fizikát és közgazdaságtant tanult, majd két diploma megszerzése után elhagyta az országot, és az Egyesült Államokba költözött. Felvételizett a kaliforniai Stanford Egyetemre, ám szinte azonnal, két nap múlva ott is hagyta. Később így indokolta ezt a tettét: fontosabb problémákkal akart foglalkozni, amik befolyásolják az emberiség jövőjét. 

Elon MuskForrás: AFP/Heiko Junge

Első jelentősebb üzleti fogása egy játékprogram eladása volt, amelyet 12 évesen írt meg. Ezért a programért összesen 500 dollárt kapott. Nevéhez fűződik a Zip2, az X.com, a PayPal, a SpaceX, a Tesla Motors és a SolarCity vállalkozások megalapítása. De Musk nem csak a munkában sikeres: házas és öt gyerkőc boldog édesapja. 

Kass Lazerow 

Kass Lazerow üzletasszony, férje és üzleti partnere Michael Lazerow segítségével tökéletesen egyensúlyozik a család és a munka között. A pár három közös gyereknek és három közös cégnek adott életet. Nevükhöz fűződik a GOLF.com, a Buddy Media és a U-Wire megalapítása. Kass egyébként a terhessége alatt sem tétlenkedett, miközben második gyermekét várta, az ő fejéből pattant ki a GOLF.com cég ötlete, amelynek várandóssága alatt ő volt az ügyvezető igazgatója is. 

Kass Lazerow és férje, MichaelForrás: Instagram/kasslazerow

Pia Mancini 

Pia Mancini argentin nőjogi és emberi jogi aktivista, munkatársaival együtt fejlesztette ki a DemocracyOS nevű internetes platformot, amely lehetővé teszi, hogy a polgárok kifejtsék véleményüket a politikai képviselőik felé, és aktuálpolitikai ügyekben érdemi konzultáció legyen a döntéshozók és a döntések által érintett lokális közösségek között. Pia politológusként végzett, korábban dolgozott már politikai szakemberekkel, részt vett politikai kampányokban, de mindig is úgy gondolta, hogy a politikai intézményrendszer felett egyszerűen eljárt az idő. Ezért gondolkozott egy olyan applikáción, amellyel megreformálhatják az elavult rendszert. Munkája mellett Pia boldog kismama is, néhány hónapja adott életet kislányának. 

Pia ManciniForrás: Facebook/Pia Mancini

Támogatott tartalom