Az úszógumiról a legtöbb nőnek nem a gyermekeknek való, strandon használatos eszköz jut az eszébe, hanem a deréktájon felhalmozódó súlyfelesleg, amiről szinte csak olyan összefüggésben lehet olvasni, hogy miként is szabadulhatunk meg tőle. De miért?

Először is be kell vallanom, hogy nem is vagyok teljesen tisztában azzal, melyik részem is az úszógumim, de azt tudom, hogy nők ezrei töltenek izzasztó órákat a jógamatracon annak érdekében, hogy letornázzák magukról ezt a hájréteget.

Úszógumija szinte mindenkinek vanForrás: Thinkstock

Mert úszógumija szinte mindenkinek van, hacsak valaki nem 25 év alatti, vagy nincs rendkívül gyors anyagcseréje, vagy nem tölti fél életét valamelyik edzőteremben.

De a többségre egyik sem igaz, így rám sem. Amikor New Yorkba költöztem, és éppen a metróhoz igyekeztem lefelé a lépcsőn, egy férfi megszólított, hogy adjak neki egy kis pénzt. Mondtam, hogy nincs nálam apró, erre átölelt, megmarkolta a csípőmet – minden bizonnyal az úszógumimat –, és közölte: akkor viszek ebből, úgy látom, itt van némi felesleged. Örülnék, ha most arról számolhatnék be, hogy erre arcon köptem, gyomron vágtam, miközben velőtrázóan sikítani kezdtem, de sajnos nem ezt tettem, hanem sietve a metróhoz szaladtam, mialatt a férfi gúnyos nevetése kísért.

Örülnék, ha most arról számolhatnék be, hogy erre arcon köptem, gyomron vágtam, miközben velőtrázóan sikítani kezdtem, de sajnos nem ezt tettemForrás: Thinkstock

Ez a kis epizód nagyon jó példa arra, hogy a nőket még mindig az alapján ítélik meg elsősorban, hogy szexuálisan mennyire vonzóak, illetve úgy gondolják, hogy aki kövér, annak már bárki büntetlenül beszólhat. Persze általában egyáltalán nem érdekel, ki mit gondol rólam, ám mivel egy nagyvárosban élek, naponta szembesülök az utcán azzal, hogy éppen jól vagy rosszul nézek-e ki, a férfiak ugyanis kényszert éreznek arra, hogy közöljék ezt a nőkkel. Mintha azt gondolnák, hogy ez az ő dolguk, mert nekünk magunknak nincs helyes önértékelésünk, sem tükrünk, amibe reggelente belenézünk.

De én akkor sem vagyok hajlandó azért izzasztani magam reggeltől estig, hogy az éppen aktuális szépségtrendnek megfeleljek, amely amúgy évente változik, tehát esélyem sincs nyerni ebben a küzdelemben.

Nem hagyom, hogy az úszógumim miatt kevesebb legyek, mint bárki másForrás: Thinkstock

Nem hagyom, hogy más döntse el, mennyit ér a testem, nem hagyom, hogy a méretem vagy a formám miatt elérje bárki is, hogy rosszul érezzem magam. És nem hagyom, hogy az úszógumim miatt kevesebb legyek, mint bárki más.