A fél világ a csinos énekesnő lábai előtt hever, milliók rajonganak a szépségéért és a tehetségéért, de kiderült, hogy Katynek is voltak olyan korszakai, amelyeket jobb lenne egy életre elfelejteni. 

Életünk első szakaszában mindannyian a stílusunkat, önmagunkat keressük. Az önismereti út során belsőleg és külsőleg is komoly változásokon megyünk keresztül, mire megtaláljuk azokat stílusjegyeket, amelyek a legközelebb állnak a személyiségünkhöz. Így történt ez a 32 éves énekesnővel is, aki bár többnyire fantasztikusan néz ki, azért időnként alaposan mellényúlt. 

Gyűrött selyemhernyó

Egy amerikai sztár nem engedheti meg magának, hogy egy rosszul összeállított öltözékben kapják lencsevégre, ahogy azt sem, hogy gyűrött ruhában mutatkozzon. Katyvel azonban mindkettő megtörtént, ráadásul egy időben. A drapp színű, selyemből készült pántos felsőjén olyan gyűrődések voltak, mintha egy szekrény aljából lett volna előrángatva, és mindehhez egy fehér, szintén selyem nadrágot választott. Az összhatása akár egy szürke egéré, mindehhez pedig egy szintén teljesen semmitmondó frizurát készített magának, a smink hiányáról nem is beszélve. 

Forrás: AFP

Túltolt vaslédi

Ennek ellentéte, a túlzásba vitt vaslédi, aki a fekete kosztümjéhez erős szemhéjtust és sötétbordó rúzst választott. A frizurájáról nem is beszélve, ami finoman szólva is kissé viseletes, mintha csak most kelt volna ki az ágyból. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor egy extravagáns fülbevalót is sikerült hozzáadni a kompozícióhoz, ami abszolút semmihez nem passzolt, cserébe egy hatalmas, éktelenkedő fémdarab hatását keltette.

Forrás: AFP

Ufó

Perry és Kanye West "összedobott" egy toplistás zeneszámot, E.T. címmel, amely az énekesnő Teenage Dream című albumán jelent meg 2010-ben. A földöntúli szerelmet feldolgozó dalhoz egy klip is készült, amiben Perry egy ismeretlen eredetű lényként szerepel. A klip sokak kedvence lett, de Katy külseje több mint félelmetesre sikeredett. Úgy néz ki a felvételen, mintha kereszteztünk volna egy alient, egy avatart és egy pillangót. Brutális, szinte teljesen felismerhetetlen, nem is beszélve a bogárhatású kontaktlencséjéről, amitől külön horrorisztikus látványban lehet részünk. 

Forrás: Youtube

Hamis Barbie baba 

A hosszúra növesztett fekete loknik jó döntésnek bizonyultak, ahogy az is, hogy kiemelték a szexi sztár gyönyörű kék szemeit. Viszont a frufru levágásánál kicsit túlszaladt az olló, amitől olyan lett a frizura összhatása, mintha egy legóbábu haját egy az egyben ráillesztették volna Katy fejére. Sőt jobban megnézve, még nem is szabályosan lett levágva. Ehhez pedig egy 80'-as évek diszkógömbjére emlékeztető ruhát adtak rá, amely dekoltázsban egy kicsit bő volt, vagyis nem lett volna meglepő, ha az est végére elhagyja az estélyi ruháját. 

Forrás: AFP

"Peace and Love" és a darazsak találkozása

A béke, a szerelem és a vidámság kombinációját minden sztár ellövi egyszer a pályafutása során, de Katynek ezt is sikerült egy kicsit túlzásba vinnie ezzel a fekete-sárga színvilággal, amihez valamiért jó ötletnek tűnt kék és zöld frizurát ölteni. De hogy miért, az örökre rejtély marad. Mindenesetre igen disszonáns a csipkés szárú peace-mintás leggings és az óriás smiley-s melltartó, amihez természetesen a cipője is fekete-sárga, de még a mikrofon is. Elképesztően részletgazdag összeállítás, de talán jobban jártak volna, ha kevésbé élik bele magukat a stylistok ebbe a szerepbe. 

Forrás: NORTHFOTO

Csipkés csodából közönséges takarítónő

Már nagyon kevés kellett volna ahhoz, hogy ne rontsa el a ruháját. A fekete-fehér csipkével szegett, pánt nélküli alkalmi ruha tök jól állt az énekesnőnek, de valamilyen fura indíttatásból ráadtak egy olyan barna pillangós fejkendőt, amelyet Magdi anyus hordott a Barátok köztben. Ettől az egész megjelenése közröhej tárgyává vált, így nem csoda, hogy Katy is inkább fura grimaszokkal töltötte az estét, mert a szexi csábító pillantást pillanatnyilag felesleges lett volna bevetni. 

Forrás: AFP
Katy Perry brutálisan alázza Britney Spearst
Katy Perry kissé elvetette a sulykot: erős megjegyzésekkel illette a sztáranyukát. Olvass tovább itt...