Világéletemben utáltam sétálni, túrázni meg pláne. Talán lustaságból, talán mert gyerekkoromban túl sok városnézős programon vettem részt, és már akkor is untam a bámészkodást, de tény, soha nem vonzott a gondolat, hogy a nyakamba vegyem a várost, és nézelődjek és gyalogoljak, céltalanul, amíg csak kedvem tartja bírom. Aztán valami átkattant a fejemben, és előre örülök azoknak a szabadnapoknak, amikor nincs semmi dolgom, felkaphatom a hátizsákomat, és budapesti turista lehetek. 

Jó, először nem a fejemben kattant át, hanem a derekamban. Úgy másfél évvel ezelőtt siralmas állapotban voltam, a folyamatos laptop előtt üldögélés (és közben nassolás) és mozgásszegény életmód miatt a testem "azt mondta": eddig, és ne tovább. Tényleg, minden porcikám fájt, aztán kiderült, hogy csak egy lépés (illetve, nem lépés) választ el a gerincsérvtől. Elhatároztam, hogy vagy azonnal nyugdíjasnak nyilvánítom magam, vagy összeszedem minden akaraterőmet, és naponta legalább egy órát sétálok (vicces, de akkor ez is éppen elég nagy kihívásnak tűnt) - és beiktattam az életembe a rendszeres termi edzéseket és a diétát is. 

Ha ebből a cikkből akarod megismerni a várost, ne is olvasd tovább, nem mutatom be az ún. turistamágnesként funkcionáló nevezetességeket, ugyanis azokról bárhol olvashatsz. Inkább arra biztatlak, ha nincs időd kimoccanni Budapestről, vagy nincs pénzed külföldre utazni, akkor se a négy falat bámuld, vedd a nyakadba a várost, és járj nyitott szemmel. Egészen biztos egy csomó olyan dolgot veszel észre, amelyek mellett eddig elmentél.

Eleinte csak a belvárosban gyalogoltam. Nem a látnivalók felfedezése volt a cél, inkább csak hogy teljesítsem a napi egyórás penzumot. Aztán egyre többhöz és többhöz lett kedvem - persze az edzések és az, hogy viszonylag gyorsan fogyni kezdtem - is növelték az állóképességemet, és ma már gond nélkül átmászkálok egy egész délutánt, így egyre többet és többet fedezek fel Budapestből, ahol egyébként 20 éve élek. 

A tavalyi nagy kedvenceim a hidak voltak (a sétáim során az egyiken átmentem Budára, a másikon visszajöttem Pestre).  Persze, addig is közlekedtem rajtuk bőven: villamossal vagy busszal, de soha nem kezeltem őket látványosságként, nem figyeltem a kilátást, általában siettem is, szóval soha, de soha, még a felköltözésem idején sem néztem a várost úgy, ahogy azóta: turistaszemmel, vagy divatos szóval: élményközpontúan. 

Idén a budai Várra és a Citadellára kattantam rá. Egyrészt mert mindkét helyen jó nagy távolságokat lehet megtenni gyönyörű környezetben, másrészt azért, mert - bár nyilván voltam már mindkét helyen - ha sikerül átverekedni magam a turisták tömegén, olyan eldugott kis zugok nyílnak meg, amelyeket eddig nem is vettem észre. 

Nem csak a Mátyás-templomból és a Dísz térből áll ám a budai Vár

A várba korábban csak konkrét programokra mentem fel. Régebben a Mesterségek Ünnepe, később a Budavári Borfesztivál volt az a biztos pont, amiért biztosan felbuszoztam (nem, véletlenül sem gyalogoltam) a főváros egyik legszebb pontjára. A Dísz teret mondjuk például azóta sem szerettem meg különösebben és az Oroszlános udvart is - a szépsége ellenére - kicsit nyomasztónak érzem, ott  valahogy a legnagyobb melegben is fázom, de ezeken és/vagy a Habsburg-kapun keresztülhaladva, a turistatömegeken túl a pici kis beugrók mögötti zugokban igazi szépségekre bukkanhatsz, és ha szerencséd van, szinte egy teremtett lélek nincs ott rajtad kívül,  ugyanis ide már nem nagyon navigálják az idegenvezetők a turistákat.

Ez a fa áprilisban virágzott - Órákig üldögéltem alatta: lenyűgözően szép voltForrás: Life.hu

 Ugyanitt, a fától nem messze (körülbelül a Várkertbazár felett) fotóztam ezt a szépséget...

Budai Vár - kútForrás: Life.hu

 ...és ezt is: 

Budai VárForrás: Life.hu

 Sőt ezt a két kovácsoltvas kapurészletet is: 

Budai VárForrás: Life.hu
Budai VárForrás: Life.hu

Hogy a gyönyörködés mellett a testmozgás is meglegyen, általában gyalog sétálok fel. Van, hogy a Széll Kálmán tér felől, az Európa parkon át indulok el, és a másik oldalon, a gyorslifteknél, a Várkertbazár (ami szintén szép, de számomra túlságosan mesterséges környezet) felett (vagy a bazáron át) sétálok vissza a Clark Ádám téri Budavári Siklóig. Tavasszal itt állati finom fagyit lehetett kapni - igaz, aranyáron -, ha arra jártok, és nyitva vannak, mindenképp kóstoljátok meg, megéri. 

Így is feljuthatsz a várba
A legtöbb turista a Széll Kálmán térről induló 16-os buszt választja, amely a budai Vár szinte minden nagyobb nevezetességénél megáll. Ha különlegesebb módon szeretnél feljutni, akkor válaszd - a jóval költségesebb - Budavári Siklót, ami a Clark Ádám tértől a Sándor-palota oldaláig visz.

Egy másik kedvenc útvonalam, hogy a Clark Ádám tértől indulok el, és a Várkertbazár feletti részt megkerülve a Habsburg kapu-Sándor palota-Dísz tér-Szentháromság tér-Európa park vonalon sétálok le a Széna térre. (Ezekről a minden turista számára "kötelező" nevezetességekről szándékosan nem írok most: minden budapesti látnivalókkal foglalkozó oldal az első helyen említi őket).

Ilyen és ehhez hasonló házakat az Európa park környékén nézegethetszForrás: Life.hu

Citadella és Szabadság-szobor - Itt tényleg nem a cél, hanem az út a lényeg

A Szabadság-szoborhoz is már régóta fel akartam menni, de első nekifutásra 200 méter után elment a kedvem. Hogy miért? Egyszerűen rossz időpontot választottam. Egy viszonylag fárasztó edzés után, dögnehéz cuccal, süvítő szélben indultam neki a Gellért-hegynek a Szent Gellért tértől, és bevallom, inkább visszafordultam. (Azóta kitapasztaltam, hogy a lehető legrosszabb útvonal ez, de mindjárt írok arról is, hogy miért.) Hónapokkal később aztán teljesen véletlenül jutottam oda. Az úti célom a Naphegy tér volt, ahol jó húsz évvel ezelőtt gyakran megfordultam. Az akkori barátom diákmunka keretén belül újságkihordást vállalt, én pedig többször segítettem neki. Azóta sem jártam arra: gondoltam, akár nosztalgiafaktorként, megnézem. Bevallom: még csak ismerős sem volt a környék, úgyhogy elszontyolodva elindultam a visszafelé tartó buszhoz. A buszozásból aztán egy jó nagy séta lett: nekiindultam a Gellért-hegynek - át a Filozófusok kertjén - amikor is megvilágosodtam, hogy ha nem esek össze félúton, most tényleg feljutok a Citadelláig. 

Filozófusok kertjeForrás: Origo

Itt, a Filozófusok kertjében még tényleg soha nem jártam, és - mivel borzasztóan tájékozódok (én vagyok az, aki az irodaházban is eltéved, és a bal karja helyett simán a jobbot emeli meg) - kicsit féltem is, hogy elkavarodok, ráadásul egy lélekkel nem találkoztam egy darabig... De ahogy mentem egyre beljebb az erdős részen, már pontosan tudtam, hogy nem fordulok vissza: a bizonytalanságomat legyőzte a gyönyörű kilátás, a fák között beszűrődő napfény...  

A Gellért-hegy lába, a Naphegy tér felőli oldalonForrás: Origo

Ez amúgy egy viszonylag hosszú séta, helyenként kaptatókkal, de egy átlagos kondícióval egyáltalán nem megterhelő. A kisebb mellékutak nagyon kihaltak (a Facebookra feltöltött képeimet látva többen is kérdezték, nem paráztam-e), szóval a félősebbek inkább egyedül ne induljanak el, de az Erzsébet híd magasságában, Gellért püspök szobra környékén már hemzsegnek a kirándulók, és gyönyörű kilátás nyílik a városra. 

Az Erzsébet híd felettForrás: Life.hu

Sokan - vagyis a legtöbben - itt, a kiépített lépcsőknél, a vízesés mellett másznak fel a Szabadság-szoborig. A Naphegy tér és a Citadella között ez körülbelül a félút. 

Vízesés az Erzsébet hídnál, a Gellért-hegy lábánálForrás: Life.hu

 Itt azért érdemes egy kicsit elbámészkodni, elég jó kilátás nyílik a városra és az Erzsébet hídra. 

Erzsébet hídForrás: Life.hu

Az Erzsébet hídnál lévő, lépcsős feljáróktól még bőven kell gyalogolni a Citadelláig, úgyhogy ha rám hallgatsz, mindenképpel viszel magaddal vizet. Már csak azért is, mert ha felérsz, akkor körülbelül 1000 forintért kapsz meg egy kisüveges innivalót, és szerintem fagyizni se ott fagyizz, és az ebédedet sem muszáj ide tervezned. 

Az elmaradhatatlan galambokForrás: Life.hu

Ha az induláskor hiányoltad az embereket, ahogy felérsz a Szabadság-szoborhoz és a Citadellához, már nem fogod. Szerintem elég lehangoló a hosszú száz métereken húzódó bazársor (éppen ezek miatt nem sétálok sem a Váci utcán, se Szentendre frekventáltabb részein), a túlárazott nasik, a szelfibotok, de a kilátás kárpótol. 

Kilátás a CitadellárólForrás: Life.hu

 

Ebben a gyönyörű házban például mosdó is üzemelForrás: Life.hu
Hibák, amiket én elkövettem, te ne tedd

Hiába van kánikula, az erdőben, főleg ha megizzadsz előtte, fázni fogsz. Egy kis pulcsi mindig legyen nálad.

Bár nem a Himalájára indulsz, de nem jó ötlet a válltáska. Ami a 4-6-os villamoson kényelmes viselet, az a hegyi utakon egy idő után egyáltalán nem az, úgyhogy ha nem akarsz egy kiadós hát- vagy vállfájást, szerezz be egy pillekönnyű, kicsi hátizsákot.

Vizet vigyél magaddal, és ami szintén fontos, aprópénzt is, ugyanis előbb-utóbb biztosan pisilned is kell majd, a nyilvános vécéknél pedig bankkártyát nem fogadnak el. A jó hír viszont az, hogy úgy a Várban, mint a Citadellánál több nyilvános vécét találsz, mint egész Budapesten.

Kilátás a CitadellátólForrás: Life.hu

Volt, hogy éreztem magamban annyi energiát, hogy visszafelé is egészen a Naphegy térig sétáltam, de ha elfáradsz vagy megunod, akkor a legjobb, ha az Erzsébet hídnál sétálsz le a városba.  Ugyanezt megteheted a Gellért tér felé is, de ahogy már írtam, nekem az nem lett a kedvenc útvonalam, igaz, én felfelé próbáltam ki. Egyrészt ez a legmeredekebb (igaz, 10 perc alatt fenn vagy, de annak meg mi értelme van), ráadásul útépítés is folyik, így az alsó szakasznál csak a port nyeled, másrész sokkal kevésbé látványos, mint a többi útvonal. A utca neve azonban magáért beszél, itt tényleg megizzadsz. 

Útvonal, ha mégsem másznál hegyet
Ha nem kaptál kedvet a hosszú vagy túl meredek úton való gyalogláshoz, busszal is felmehetsz a Citadellához. A Móricz Zsigmond körtérről induló 27-es busszal a Búsuló Juhász megállóig menj, onnan pár száz métert kell csak sétálnod a Szabadság-szoborig.
A Verejték utca tényleg megizzasztForrás: Life.hu

Persze nem csak ezen a két helyen sétáltam tavasz óta. Imádom Óbuda kis utcáit, a Tabánt, Hűvösvölgyet, a Füvészkertet vagy a belváros kevésbé frekventált utcáit is, és a Vajdahunyadvára-Városliget is a kedvenceim közé tartozik. Egy csomó helyen még nem jártam. Ma, szerintem, felmegyek a Normafához!