A házassággal sok fogadalmat teszünk, de meg lehet-e ígérni, hogy örökké szeretni fogjuk a másikat? Mi történik, ha azt látjuk, a párunk érzései elmúltak? Olvasd el, hogy miként is éli meg ezt egy feleség.

Kedvesem!

Sosem fogom elfelejteni azt, amikor először megláttalak. Annyira szép voltál. Tudom, hogy egy férfira nem szokták ezt a jelzőt használni, de én mégis így láttalak. Erős és határozott jellemeddel egyből levettél a lábamról. Megígérted nekem, hogy örökké szeretni fogsz, és én sosem gondoltam, hogy ezt egyszer megszeged.

Az életünk pezsgő és izgalmas volt. Rengeteget utaztunk, csodás otthont teremtettünk, a nappalok szeretetben, az éjszakák szenvedélyben teltek. Házasok voltunk, és született két gyönyörű gyermekünk. Aztán minden megváltozott. Hamar rájöttem, hogy már nem én vagyok az első, sőt be kellett látnom, hogy a prioritási sorrended végén kullogok csupán.

A nappalok szeretetben, az éjszakák szenvedélyben teltekForrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock
Házasság: mennyország vagy purgatórium?

Fenn lehet-e tartani a kezdeti elhatározásunkat, mely szerint jóban-rosszban ott állunk majd egymás mellett? Létezik a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak" befejezés? A házasság nem egy rózsaszín cukormázfelhőcske, amibe belekerülve csak a szép és csak a jó ölel körbe minket. A házasság kemény játszmák, döbbenetes felismerések és energiagyilkos tettek hálója. Olvasd tovább...

Megszűnt az érdeklődésed irántam; nem érdekel, ha mondok valamit, és az se, ha egyetlen szót se szólok. Kérdéseimre a lehető legrövidebb válaszokat adod, a családi vacsorák egyszerű étkezésekké alakultak. Éjjel csak fekszünk egymás mellett, de sohase érintkezünk. Reggel korán indulsz munkába, a „szép napot" csókok is rég abbamaradtak. "Hol van az a férfi, akibe beleszerettem?" 

A második gyermekünk születése óta hozzám se értél. Te vagy az az ember, akivel az életemet szeretném megosztani, de számodra ez már nem jelent semmit. Próbálok különféle programokat szervezni, hogy együtt legyünk, mint egy család, de Te inkább csak otthon lennél, és aludnál.

Mindketten teljes munkaidőben dolgozunk, a fizetésünk között sincs számottevő különbség, én mégis azt érzem, kevesebbet érek, mint Te. Amikor a Te munkanapod befejeződik, az enyém még tart; otthon. Bevásárolok, mosok, főzök, takarítok, ellátom a gyerekeinket, játszom velük, én szervezem az ünnepeket, veszem meg mindenkinek a születésnapi, névnapi, évfordulós ajándékokat... a nyomás gyakran több, mint amit el tudok viselni. 

Bevásárolok, mosok, főzök, takarítok...Forrás: Thinkstock

A fájdalom akkor a leginkább tapintható, amikor olyan emberek között vagyunk, akik nyilvánvalóan szeretik egymást.  Egy könnyed érintés, egy apró csók, kedves szavak, mind arra emlékeztet, hogy nekem ebben nem lehet részem, és ettől mérhetetlenül szomorú leszek.

A barátaim szerint az én felelősségem is, hogy így megromlott a házasságunk. De mit tettem, vagy mit nem? Amikor megemlítettem a szüleimnek, a válaszuk ez volt;  "Drágám, nagyon keményen dolgozik, ne nyomaszd már te is otthon!" Sírni akarok, érzem, ahogy a szívem tovább reped. Félek, hogy a gyerekeim előtt egy olyan család példája fog lebegni, ahol teljesen elfogadott, hogy anya és apa mindössze három mondatot vált egy nap, ahol nem az egymás iránt érzett szeretet tart össze. Ez így nem jó, és sosem lett volna szabad ezt a helyzetet elfogadnunk.

Jelenleg ott tartunk, hogy teljesen mást várunk az élettől. Én szeretnék Veled újra együtt nevetni, szeretném, hogy délután, amikor hazaérsz, átölelj. Meg akarom osztani Veled az életemet, és szeretném, ha Te is így tennél. De úgy érzem, már nem vagy velem.

Sírni akarok, érzem, ahogy a szívem tovább repedForrás: Thinkstock

El vagyok keseredve; miattad, miattam, a gyerekeink miatt. Gyászolom az életet, amit együtt terveztünk el, amit együtt akartunk leélni. Nem maradhatok Veled csak a gyerekek kedvéért. Tovább már nem. 

Mindig úgy gondoltam, a köztünk lévő kötelék elszakíthatatlan, de igazából csak akkor tartható fenn, ha most elválunk. Kérlek, maradj az életünk része, de járjuk külön az utunkat!

Leendő exfeleséged