Egy év viszály után Oszter Alexandra kibékült szüleivel

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Oszter Alexandra Oszter Sándor viszály
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 37 éves Oszter Alexandra régen nincs jóban szüleivel, de úgy tűnik, hogy végre megtört a jég: a színésznő a kisfiával együtt meglátogatta édesanyját, Failoni Donatellát, és egy egész napot együtt tölöttek.

Nagy a boldogság Oszteréknél - írja a Blikk. A zongoraművész Failoni Donatella, Oszer Sándor felesége végre kibékült a lányával. A művésznő nem akart hosszan nyilatkozni, mindössze annyit mondott a lapnak, hogy a magánügyiket szeretnék maguknak megtartani.

Oszter Alexandra végre kibékülhet szüleivel Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Donatella talán Oszer Sándort is közelebb tudja hozni a lányukhoz. A 68 éves színész azonban úgy nyilatkozott, hogy benne eddig sem volt harag.

Oszter Sándor és felesége közel egy évig nem beszélt Alexandrával, mert nem tetszett nekik lányuk párválasztása. A szülők szerint kifordult magából új barátja hatására. Idén nyáron már odáig fajult a helyzet, hogy a közösségi oldalakon, nyilvánosan üzengettek egymásnak.

Szülői szemmel a nyári szünet végéről, avagy hurrá, kezdődik az iskola!http://www.life.hu/csalad/20170815-szuloi-szemmel-a-nyari-szunet-vegerol-avagy-hurra-kezdodik-az-iskola.htmlAz augusztust minden évben beárnyékolja a hamarosan kezdődő iskola. Mármint a gyermekek számára, mert a szülők örömmel jelölik a múló napokat. Valld be nyugodtan, hogy te is várod már az első tanítási napot! CsaládOrigoCsodás esküvője volt Tunku Aminah maláj hercegnőnek - Fotóhttp://www.life.hu/csalad/20170815-csodas-eskuvoje-volt-tunku-aminah-malaj-hercegnonek.htmlHétfőn férjhez ment Tunku Aminah. A 31 éves maláj hercegnő egy 28 éves fiatalembernek, Dennis Muhammad Abdullahnak mondta ki az igent. Család--Kibékültek? Orlando Bloom és Katy Perry ismét szerelmesen ölelkeztek - videóhttp://www.life.hu/csalad/20170815-orlando-bloom-es-katy-perry-ismet-szerelmesen-olelkeztek.htmlÚgy tűnik, hogy Orlando Bloom és Katy Perry újra egymásra talált. Úgy romantikáztak egy koncerten, hogy végül kimenekültek az arénából, és közösen sietve távoztak... Család--Néhány nap és megszületik Feke Pál első gyerekehttp://www.life.hu/csalad/20170815-nehany-nap-mulva-megszuletik-feke-pali-kisbabaja.htmlFeke Pál nagy valószínűséggel sosem volt még ilyen boldog: feleségével napokon belül szülők lesznek. Család--Újabb veszélyes kihívás terjed az interneten, a Hot Water Challengehttp://www.life.hu/csalad/20170813-ujabb-veszelyes-kihivas-terjed-az-interneten-a-hot-water-challenge-forro-viz.htmlAz évek során az internet mindenféle elvetemült „mered, vagy nem próbát” sodort elénk, melyek többsége ártalmatlan volt - mint például a jeges víz kihívás, melyben csupán egy megfázást lehetett kockáztatni. Ám akadnak a Kyle Jenner Challenge-hez hasonló érthetetlenségek, melyek kitűnő előszobái például a testképzavaroknak. Most itt egy olyan kihívás, mely amellett, hogy abszolút értelmetlen, még a testi épséget is súlyosan veszélyezteti. Sőt, a „Hot Water Challenge” már életet is követelt. Család--Szabó Zsófi édesanyja nem akarta elfogadni lánya választásáthttp://www.life.hu/csalad/20170814-szabo-zsofi-ferje-zsolti-megbocsatott-felesege-anyjanak.htmlSzabó Zsófi egy roma származású férfiba szeretett bele, amit édesanyja az elején nem nézett jó szemmel, sőt szerette volna, ha ez a kapcsolat nem tart sokáig. Ám az idő a szerelmeseket igazolta, akik azóta már házasságban élnek és első kisbabájukat várják. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.